A kormány nevében elnézést kért Lázár János

interjú

„Mindenkinek tisztán kell látnia, hogy az elmúlt 40 évben nagyon komoly forráskivonás történt a Magyar Államvasutaknál (MÁV), ennek a forráskivonásnak a következménye, hogy hiányosságok vannak” – mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter a Rádió7-ben, miután a múlt héten 10 vasútvonalat zárt be a vasúttársaság. A beszélgetést a vg.hu szemlézte.

A fideszes politikus szerint a MÁV-nál az a helyzet, hogy hiánygazdálkodás van, ami balesetveszélyt eredményez.

Ez utóbbi kockázata szerinte nőtt az elmúlt egy- másfél évben. „A kormány nevében elnézést kérek azoktól, akik a személyi sérüléssel járó balesetet szenvedtek, de azoktól is akik késést szenvednek” – jelentette ki a tárcavezető. Hangsúlyozta, hogy a legfontosabb, hogy az utasok biztonságban legyenek, neki a biztonság fontosabb, mint, hogy az utasok késnek- e vagy sem, ennek felelősségét viseli miniszterként és politikusként. Ha mérlegelnie kell, hogy egy vonat működik-e vagy sem, dönthet úgy, hogy inkább leállítja, ha nem tudják garantálni 100 százalékban a biztonságot.

A vasútvonal bezárásokról azt mondta, hogy személyes dilemmái is voltak, mert vidéki szárnyvonalakról van szó, de a kérdés itt is a biztonság elsődlegesen. Szerinte az országgyűlési képviselők joggal háborodnak fel, de nekik is meg kell érteniük, hogy a biztonság az elsődleges.

Lázár azt mondta, azért harcol, hogy vasúti pályafelújítás történjen és új járműveket szerezzenek be, ehhez azonban rengeteg pénz kell, a kormány elé viszik augusztus 20. után, összesen 6000 milliárd forintról van szó. Ehhez azonban külső forrásokat kell szerezni, mert erre elég költségvetési forrás nem áll rendelkezésre, ezért alakították át a MÁV menedzsmentjét.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük