Geszti Péter: A NER alaptézise, hogy csak egyfajta igazság létezik, az övé

Geszti Péter a hvg360-nak adott egy hosszabb interjút, amelyben szóba került Magyarország múltja, jelene és jövője, a független értelmiség helyzete, a magyar mentalitás, a politikai harcok, valamint választ adott arra is, hogy miért hagyta ott a reklámszakmát, és hogy mit gondol a Petőfi-filmről.

Az előadóművész az interjúban többek között arról is beszélt, hogy

az ő generációja iszonyú szerencsés, hiszen aki ebben az országban a hatvanas években született, az a Covidot leszámítva megúszta azokat a nagy traumákat, amelyek meg szokták változtatni generációk életét;
a művészvilág kicsit magának is köszönheti, hogy ma egy csomó gyenge szakmai minőségű, hozzá nem értő ember kaphat lehetőséget színházcsinálásban, filmkészítésben, médiában, zeneiparban, a NER számára a tehetségnél fontosabbá vált a törzsi hovatartozás, és szerinte pályán kívülre került az egész független értelmiség. Úgy véli, könnyen lehet, hogy „a mai állapot ugyanaz, amiben mindig is élt Magyarország, és az 1990–2010 közötti lesz a rendkívüli, kisbetűs rész a történelmünkben”.

Szerinte generációja abban a hitben élt, hogy ez egy nyugatos demokráciát építő, a kapitalizmus áldásait élvező társadalom lesz, ám hamar kiderült, hogy hiába válogathatunk több mosópor és autó között, ha ehhez nem kapcsolódott szilárd értékválasztás és konzekvens versenyelvűség.
Geszti szerint a NER olyan rendszer, aminek a harc az alapja, és alaptézise, hogy csak egyfajta igazság létezik, az övé. „Aki nem ezt választja, azt az igaz útra kell téríteni, aki nem áll be a sorba, az pedig bűnös, hazaáruló.”
Úgy látja, a független újságírókat is azért üldözik sok helyen a világon, mert az eltérő álláspontok szerintük csak összezavarják az embereket.
Arról is beszélt, hogy miért hagyta ott a reklámszakmát. Az egyik oka, hogy az a független szereplő, aki nem része a NER-nek, nem tud jelentősebb ügyfelekhez hozzájutni. A másik pedig, hogy a klímaváltozás a túlfogyasztás eredménye, és nem akart olyasminek a része lenni már, ami egy magasabb szinten ártalmas az egész emberiségnek.
A magyar mentalitással kapcsolatban azt mondta, a magyarok politikától függetlenül is tele vannak abszurditással. Ez részben valóban a történelmünkben keresendő, a veszteségek sorozata ugyanis transzgenerációs módon öröklődik. „A veszteségekből, hiányokból való építkezés megteremtette az örökös sértettség, irigység, rosszkedvűség kultúráját, a politika pedig mindig is hajlamos rájátszani a traumákra, a félelmekre.”
Szerinte nem lehet ragaszkodni ahhoz a demokráciaideához, amit a rendszerváltás után egy-két generáció felépített magának, és ha lesz is validabb demokrácia a mostaninál, már az sem lehet ugyanolyan. Úgy véli, ez nem feltétlenül baj, hiszen nem a régit kell foltozgatni, hanem újat kéne alkotni.
Arról is szót ejtett, hogy azokat sem ítéli el, akik NER-es cégeknél dolgoznak, hiszen „nem mindenki engedheti meg magának, hogy elvi alapon válogasson a munkahelyek között, senki nem fogja helyette kifizetni a gyerek oktatását”.
A Petőfi-filmről is kifejtette véleményét: elszomorítóan üresnek érezte a pátoszos hősgyártást és azt, hogy „Petőfi helyett a motiváció nélkül gonoszkodó reformkori Darth Vader lett az igazi főszereplő”. Szerinte azonban a tömegek hozzászoktak, hogy kiskorúként bánnak velük.
Úgy véli, az ő generációja megéri a változást, de „ha átalakulás lesz, az nem úgy fog történni, ahogy sokan gondolják. Nem lesznek nagy jóvátételek, nagy bocsánatkérések, börtönbe küldések. 1989-ben sem voltak”.
Szerinte a megoldás az, hogy inspiráló dolgokkal kell foglalkozni, és kizárólag az inspiráló emberek társaságát kell keresni. „Aki nem hagyja, hogy mások, a körülmények döntsenek helyette, az tud a saját életének a győztese lenni. A szabadság ugyanis bennünk lakik” – zárta sorait Geszti Péter.