Hatszázezer üres lakást találtak az országban, egyre többen hagyják hátra ingatlanjukat

Ingatlan

Leginkább az elvándorlás és az elöregedés nyomán nőtt a nem lakott ingatlanok aránya. Bizonyos településeken komoly nehézségekbe ütközik a megörökölt ingatlanok eladása. Budapesten és a prosperáló nagyvárosokban, valamint a Balaton partján viszont egész más magyarázatot kell keresni a nem lakott lakások számának növekedésére – olvasható a G7.hu körképében.

A tavalyi népszámlálás idején országosan a lakóingatlanok körülbelül hatoda, csaknem 600 ezer (599 023) lakás tartozott a a nem lakott lakások kategóriájába.

2011-hez, az ez előtti utolsó népszámláláshoz képest több mint duplájára nőtt az ilyen lakások száma.

És csak azért nem nőtt nagyobb mértékben az arányuk, mert ebben az időszakban a lakásállomány is bővült mintegy 200 ezer ingatlannal – hívja fel a figyelmet a portál.

A ténylegesen üresen álló lakások mellett a statisztika szerint nem lakottnak számítanak a nyaralóként, üdülésre használt ingatlanok, de például ide tartoznak a turisztikai célra kiadott vagy akár irodaként használt lakások is. Vagy az olyan ingatlanok, amiknek a tulajai két város között ingáznak, és csak a másik lakásukat jelölik meg tartózkodási helyüknek. Viszont nem tartoznak ebbe a kategóriába az albérletek, ezek ugyanis lakott lakásnak számítanak.

Miközben a legutóbbi két népszámlálás között Budapesten, a megyei jogú városokban és a többi városban is nőtt a nem lakott lakások aránya, a községekben csökkent. Feltűnő, hogy sok a Balaton környéki település a listán (mint Szántód, Balatonakali, Kékkút, Mindszentkálla). Ennek a turisztikai célra és nyaralóként használt, sőt akár az elmúlt időszakban ilyen célra épített lakások arányának növekedése lehet az oka. Van viszont egy másik ok is, ami nagyrészt magyarázhatja, hogy összességében miért nem nőtt a községekben az arány.

A két népszámlálás közti időszak második felében, nagyjából 2015 után a magyarországi ingatlanpiacra jellemző volt, hogy az emberek olyan településekre vagy azok közelébe költöztek, ahol jobbak voltak a munkaerőpiaci lehetőségek. Ez hozzájárult a községek és a városok közti árolló nyílásához, de egy bizonyos árszintnél ez a fajta elvándorlás már korlátokba ütközött.

Akik ugyanis a kistelepülésekről elvándoroltak, nem biztos, hogy meg tudták maguknak engedni az ingatlanvásárlást városokban, ezért más, jellemzően a városokhoz közelebb eső községekbe költöztek – mondta Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Mindez a leglátványosabban a budapesti agglomerációban látszott, ahova a magas bérleti díjak és ingatlanárak miatt a városból is sokan költöztek ki.

A Pest vármegyei járások legtöbbjében emiatt úgy csökkent a nem lakott lakások aránya, hogy közben 46 ezerrel nőtt az ingatlanok száma. – mondta erről a G7-nek Czirfusz Márton, a Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont alapítója, aki viszont olyan esetekről is beszélt, amikor az elvándorlás növeli a kistelepüléseken a nem lakott lakások arányát.

Külön érdekes kiemelni a budapesti turizmus felfutását, és ezen belül is a turisztikai célú rövidtávú lakáskiadás térnyerését, ami a 2011 és 2022 közti időszak egy másik fontos, ingatlanpiaci vonatkozásokkal is bíró trendje volt. A budapesti belső kerületek ingatlantulajai az ingatlanjaik felértékelődése miatt máshol jobb lakásokat tudtak venni, vagy ha valakinek itt volt második ingatlanja, jobban megérte Airbnb-ként kiadni, mint itt lakni, mondta Balogh László.

A nagyvárosok esetében a befektetési célú vásárlás úgy is növelheti a nem lakott ingatlanok arányát, ha azt a lakást például az árak növekedésére várva üresen tartják. Mivel a fővárosban az ingatlanvételek körülbelül 40-50 százaléka befektetési célú, ez a hatás egyáltalán nem elhanyagolható.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük