Frontok és napsütés váltják egymást a jövő héten
A jövő hét időjárása igazi hullámvasútra emlékeztet majd: kedden újabb front érkezik, amely többfelé hoz csapadékot és lehűlést, ám a hét második felében ismét visszatér a napsütés és a meleg. A HungaroMet előrejelzése szerint a hétvégére már 30 Celsius-fok körüli csúcsértékekre készülhetünk.
Hétfőn a reggeli pára és köd feloszlása után túlnyomórészt gyengén felhős, napos idő lesz jellemző, csak helyenként fordulhatnak elő felhősebb körzetek, északkeleten pedig délelőtt egy-egy zápor sem kizárt. A délnyugatira forduló szelet élénk lökések kísérhetik. A nappali csúcsok pénteken 20 és 26 fok között várhatók.
Kedden északnyugat felől érkezik a frontális felhőzet, a felhők sok helyen hoznak záporokat, zivatarokat. Az északnyugatira forduló szél többfelé élénkül, néhol megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 10 és 16 fok között, délután 18 és 28 fok között alakul, a hűvösebb levegő északnyugaton, a melegebb délkeleten lesz jellemző.
Szerdán felhőátvonulásokra lehet számítani, a Dunántúlon több felhő takarja majd az eget, és helyenként gyenge zápor is előfordulhat. Az északnyugati szél élénk, időnként erős lökésekkel fújhat. Hajnalban 10-16 fok várható, az Északi-középhegység északi oldalán hidegebb lehet, délután pedig 19-24 fokra emelkedik a hőmérséklet.
Csütörtökön napközben időszakosan erősen felhős égbolt jellemzi majd az országot, északon, északnyugaton gyenge eső is lehet. A nyugati, északnyugati szél sokfelé élénk, erős marad. A minimumok 9 és 16, a maximumok 20 és 27 fok között alakulnak.
Péntekre már több napsütés érkezik: a reggeli köd és rétegfelhőzet feloszlása után túlnyomóan napos idő várható, bár északkeleten több gomolyfelhő képződhet, és ott egy-egy gyenge zápor sem kizárt. Hajnalban 10-16, délután 23-29 fok mérhető.
Szombaton a ködfoltok eltűnése után derült égbolt fogadja az ország nagy részét, a déli szél helyenként megélénkülhet. A legalacsonyabb hőmérséklet 10 és 17, a legmagasabb 24 és 29 fok között alakul.
Vasárnap túlnyomóan derült vagy fátyolfelhős időre számíthatunk, északnyugaton lehetnek átmenetileg felhősebb tájak. Csapadék nem valószínű, a déli, délkeleti szél többfelé élénk lesz. A hőmérséklet hajnalban 12 és 18, délután pedig 26 és 31 fok között alakul, így a hétvége már igazi nyárias hangulatot ígér.




