
Új rezsiszabályokról döntött a kormány – árak, jogosultak
Beavatkoznak egyes piaci áron kötött szerződéseknél, illetve kiderült, hogy lesz-e árcsökkentés az átlag fölött gázt használó lakossági ügyfeleknél.
Tizennégyezer vállalkozást, alapítványt és kis önkormányzatot segít meg a kormány, mert ezek működése ellehetetlenült a piaci áron kötött gáz- és áramszerződések miatt – derült ki Gulyás Gergely elmondásából a Kormányinfón.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte: az egyetemleges szolgáltatásba, illetve utána a végső menedékes szolgáltatásba tartozó vállalatok, és az ebbe a körbe tartozó önkormányzatok, egyházak, alapítványok, ha december 31-ig nem kötöttek szerződést, akkor automatikusan az akkori áraknak megfelelő kategóriába kerültek. Ez azt jelenti, hogy a gázért most megajoule-onként több mint 21 forintot fizetnek, az áramért pedig kilowattonként több mint 196 forint felett.
A működést lehetetleníti el a mostani ár ezeknél a kis cégeknél és szervezeteknél, ezért lépett közbe a kormány – indokolt Gulyás Gergely.
A miniszter egy fontos, sokakat foglalkoztató energetikai kérdésre is választ adott, mégpedig arra, hogy az átlagfogyasztás fölötti lakossági gázárat csökkenti-e a kormány, hiszen csökkennek a tőzsdei gázárak?
„Nem, májustól sem”
– hangzott el a Kormányinfón.