
Továbbra is fókuszban a kispénzűek és a középréteg – így ígérget a kormány 2025-re
A kormány célja, hogy a kispénzűek és a középréteg pénzügyi helyzete tovább javuljon – jelentette ki Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter egy pénteken közzétett Facebook-videóban. A miniszter szerint a következő év is ennek jegyében telik majd, az intézkedések középpontjában a háborús infláció által elvett jövedelmek visszaépítése áll.
Nagy Márton a videóban azt fejtegette, hogy 2022-ben a reálbér-emelkedés még alacsony volt, majd a következő évben már egyértelműen reálbércsökkenés következett be, amely minden társadalmi réteget érintett. Állítása szerint azonban 2024-ben már jelentős javulás történt: a kispénzűeknél több mint 10 százalékos, a középrétegnél pedig 12 százalékot meghaladó reálbér-emelkedés volt tapasztalható.
A miniszter szerint, ha összehasonlítjuk a 2022 eleje óta tapasztalt inflációt a bérek növekedésével, akkor az eredmény pozitív, mivel összességében 10 százalékkal több bért kapnak az emberek az inflációhoz képest. Ezt sikerként értékelte, és hangsúlyozta, hogy a bérek növekedése minden rétegben érzékelhető volt.
Nagy Márton ígérete szerint 2025-ben sem állnak meg ezen az úton, és folytatják a kispénzűek és a középosztály anyagi helyzetének javítását. Az már csak a jövő kérdése, hogy a most elhangzott optimista kijelentések mennyire állják majd meg a helyüket a valóságban.