Óriásit drágulhatnak a lakások a kibővített csok miatt

gazdaság

Az, hogy kibővítik a csokot, minden bizonnyal beépül majd a piaci árakba, ez pedig új lendületet adhat az egyébként lassuló ingatlanpiacnak. Az ingatlan.com elemzése szerint „a mostani kilátások szerint országszerte elsősorban az 55-80 négyzetméteres, budapesti, megyeszékhelyen és a nagyobb vidéki városokban lévő lakásoknál okozhat jelentősebb növekedés a keresletben.

A most bejelentett, jogszabályokban még konkrétan nem részletezett intézkedések szerint a kétgyerekes családok 10 millió, a három- és a többgyerekes családok 15 millió forint kamattámogatott kölcsönt vehetnek már igénybe használt lakás vagy ház vásárlására, és megszűnik a használt lakásokra vonatkozó korábbi 35 millió forintos plafon.

Az ingatlan.com elemzése szerint, ha egy család jogosult a támogatásra, valamint a 10 millió forintos kedvezményes hitelre is, akkor Budapesten 15-20 négyzetméterrel, azaz egy tágasabb szobával vagy akár két kisebb szobával nagyobb lakásba költözhetnének. Debrecenben és Győrben pedig 30 négyzetméterrel nagyobb lakásra lehetne esélyük az érintett családoknak – már ha a mostani árak nem változnának nagyot. Azt már nem tették hozzá, hogy a csok eddig a céljával ellentétes hatást ért el: jobban drágultak az átlagos családok számára elérhető ingatlanok, mint amennyi pluszpénzt fel lehetett venni a vásárlásra, egyedül a gazdagok jártak jól.

 

 

Forrás: hvg.hu; kép: origo.hu

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük