
Még életbe sem lépett a 2024-es költségvetés, máris módosított rajta az Orbán-kormány
Még hatályba sem lépett, máris módosított a kormány a 2024-es költségvetésen. Több mint 1 milliárd forintot vonnak el a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztériumtól. A Gazdaságkutató vezérigazgatója szerint, mindez azt sugallja, hogy a kormány nincs a helyzet magaslatán. A Momentum a ’24-es büdzsét kamunak tartja, a DK pedig hiányolja a vasútfejlesztésre fordítandó forrásokat. – írja az ATV.hu.
A költségvetés még hatályba sem lépett, a nyár utolsó napján egy késő esti rendelettel máris módosított rajta a kormány.
A Lázár János vezetett Építési és Közlekedési Minisztérium húzta a rövidebbet.
A személyi juttatásokra szánt keretből, a fizetések utáni járulékokból, illetve a szociális hozzájárulási adóból több mint 230 milliót csoportosítanak át. Az összeg a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatósághoz kerül át, amiből a bérköltségek egy részét fedezik majd.
Lázár János minisztériumának keretéből több min 1 milliárd forintot kap a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, nem részletezett dologi kiadásokra.
„Azt sugallja, hogy a kormány nincs a helyzet magaslatán”. – ezt már a Gazdaságkutató vezérigazgatója mondja, aki úgy látja, hiányzik a párbeszéd a minisztériumok között. „Az egyes minisztériumok között nem volt meg a megfelelő egyeztetés arról, hogy jövőre milyen feladataik vannak, milyen feladatokat szeretnének ellátni.
„Ez egy kamuköltségvetés” – ezt már a Momentum hangsúlyozta. Kiemelték, az ellenzék már a parlamenti vita során tarthatatlannak minősítette a 2024-es számokat.
„Nyilván nem láthatók előre a számok 2024-re. Nem látható, hogy milyen gazdasági adatok lesznek, főleg egy ilyen környezetben amibe jelenleg vagyunk” – hangsúlyozta a párt.
A DK szerint, ha már belenyúltak a költségvetésbe, akkor legalább a vasútfejlesztésre kellett volna forrásokat biztosítani. Kiemelték, bajban vannak a Magyar Állami Vasutak, „le van rohadva a pálya és a vasútállomás”, és a párt szerint, ha már belenyúltak a költségvetésbe, akkor inkább a motorvonatok beszerzésére és a szükséges pályafelújításokra kellene pénzt elhatárolni.
Az ATV Híradó riportjában elhangzott az is, hogy a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva a fideszes parlamenti többség a 2023-as költségvetésen eddig 31 alkalommal módosította, míg a 2022-es büdzsét 60-szor írták át.