
Átlagosan 234 ezer forintból gazdálkodhatnak a fiatalok
A fiatalok átlagos havi nettó jövedelme 234 ezer forintra nőtt a múlt év végére, szemben az egy évvel korábbi 200 ezres szinttel. 2019-hez viszonyítva meg is duplázták az összeget a K&H ifjúsági index szerint, amely a 19-29 évesek anyagi helyzetét vizsgálta. A korosztályon belül azonban jelentős eltérések vannak: 7 százalékuknak nincs jövedelme, 13 százalékuk 250-300 ezer forintról számolt be, 9 százalékuk pedig félmillió forintnál is nagyobb összegből gazdálkodhat.
Ebbe beletartoznak a szülőktől és egyéb forrásból származó juttatások, támogatások, a dolgozó fiataloknál pedig a munkabér is. A 19-29 évesek anyagi helyzetét is vizsgáló K&H ifjúsági index szerint a múlt év végére nettó 234 ezer forintra hízott az átlag összeg, szemben a múlt év harmadik negyedévére vonatkozó 225 ezer, valamint az egy évvel korábbi 200 ezer forinttal.