A kormány saját magát kritizálja a fővárosi lakásépítéseknél
A kormány lakhatási politikájának egyik fő célja, hogy növelje az új lakások építésének számát. Az Orbán-kormány ezt támogatási programokkal, például a CSOK-kal és a Babaváró hitellel próbálta elérni, és nemrégiben megjelent célkitűzésük évi 25 ezer lakás építésére szól. Azonban ez az új cél visszafogottabb, mint a 2021-ben Orbán Viktor által említett 40 ezer lakásos terv, és jelentősen alulmarad a 2000-es évek elején megvalósult szocialista kormányok alatt épített lakásszámokhoz képest.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint az évi 25 ezer új lakás célja mindössze 15 százalékos növekedést igényelne az elmúlt öt évben épült lakások számához képest. Ez messze elmarad a 2002 és 2010 közötti évi átlagosan 34 600 lakásos szinttől, és nehezen érthető, hogy a kormány miért elégedett ezzel a lényegesen szerényebb céllal, ha egyszer valódi lakhatási megoldásokat kíván nyújtani.
Különösen érdekes, hogy a kormány saját maga kritizálja a fővárosi önkormányzatot az önkormányzati lakások hiánya miatt, miközben a valóság az, hogy a főváros éppen az országos átlagot meghaladó arányban épített önkormányzati lakásokat. A vidéki önkormányzatok nagy része viszont egyáltalán nem képes ilyen beruházásokra, mivel a kormány folyamatosan elvonásokat hajt végre, így az önkormányzatok költségvetése messze nem elegendő ilyen beruházások finanszírozására. Az országos adatok azt mutatják, hogy 2010 és 2023 között évente átlagosan csupán 101 önkormányzati lakás épült, amelynek közel egyharmada Budapesten valósult meg.
A GKI elemzése rámutat arra is, hogy a 2020-as években sikerült valamelyest növelni a lakásépítési számokat, de ez messze elmarad a 2000-es évek elején tapasztalt szintektől. Az a kritika, amit a kormány a főváros irányába tett, valójában inkább a saját intézkedéseik kudarcának beismerése. Hiszen a fővárosban épült önkormányzati lakások népességarányosan magasabbak, mint az ország bármely más részén, miközben a vidéki önkormányzatok alig-alig tudnak ilyen projekteket elindítani a forráshiány miatt. Az iparűzési adó egy részének elvonása tovább súlyosbítja ezt a helyzetet, hiszen a források csökkenése szinte teljesen ellehetetleníti a vidéki településeket a lakásépítések megvalósításában.
Végső soron úgy tűnik, hogy a kormány lakásépítési politikája inkább közvetett támogatásokra támaszkodik, mint közvetlen építési programokra. Ez a megközelítés pedig különösen visszás, amikor a fővárost bírálják, amely népességarányosan így is meghaladta a vidéki települések lakásépítési teljesítményét.
