50 százalékos áremelést jelentett be a Vodafone

gazdaság

Április végétől 50 százalékkal megemeli a médiaeszközök bérleti díjait a Vodafone. Így, akinek egynél több tévéje van, amin használná a szolgáltatást, annak ezt is be kell nyelnie.

E-mailben értesítette ügyfeleit a Vodafone, hogy 2023. április 28-tól módosulnak az igénybe vett médiaeszközök havi bérleti díjai. Magyarul: akinek több mediaboxra van szüksége, mert több tévéje van, az szívhatja a fogát, ugyanis bár egy eszközt ingyen biztosít a szolgáltató, de a másodikért és a harmadikért bérleti díjat kell fizetni.

Az értesítés szerint az alábbi eszközök havidíja az addigi 500 forintról 750 forintra, azaz 50 százalékkal emelkedik:

  • Mediabox
  • Mediabox felvétel opcióval
  • Kaon Mediabox
  • Vodafone Mediabox
  • Mediacard

A módosítás az előfizetői szerződésre vonatkozó felmondási jogot nem keletkeztet – áll az ügyfeleknek küldött levélben.

A Vodafone Magyarország sajtóosztálya a következő reakciót juttatta el a sajtóhoz: az egynél több médiaeszközt igénybe vevő lakossági, illetve kis-és középvállalati ügyfelek esetében a második, illetve harmadik médiaeszköz esetében a szolgáltató a jelenlegi bruttó 500 forintról bruttó 750 forintra módosítja a médiaeszköz(ök) havi bérleti díját. A 250 Ft-os ármódosítás kizárólag a második, illetve további médiaeszközök díját érinti és 2023. április 28-tól érvényes. A szolgáltató az érintett ügyfeleket e-mailben vagy SMS-ben – az ezen csatornákkal nem rendelkező ügyfeleket pedig számlalevélben – értesíti.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük