33 milliárdos, már megítélt támogatástól esett el a Mészáros-csoport cége, jogi útra tereli az ügyet a Gallicoop
Az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium visszavonta a Gallicoop Zrt.-nek korábban megítélt, összesen 33 milliárd forintos uniós támogatást, és kizárta a vállalatot a pályázatból. A Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó cég vitatja a döntést, ezért valamennyi rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőséggel élni kíván.
A Gallicoop közlése szerint március 4-én értesítették arról, hogy két pályázatával támogatást nyert az Élelmiszeripar Bajnokai programban, július 23-án azonban a minisztérium visszavonta a korábbi döntést.
A tárca szerint a korábbi Fidesz-kormány által meghirdetett pályázat egyetlen nyertese a Gallicoop volt, amely két projektre összesen 33 milliárd forint támogatást kapott volna. Ez a minisztérium közlése szerint több mint hatszorosa annak az összegnek, amelyet a többi feldolgozóüzemi pályázaton támogatást elnyerő vállalkozások számára megítéltek.
A felülvizsgálat során a minisztérium arra jutott, hogy a támogatást jogellenesen ítélték oda. Indoklásuk szerint állami támogatás csak átláthatónak minősülő szervezetnek adható, vagyis olyannak, amelynek tulajdonosi szerkezete és tényleges tulajdonosa megismerhető. A Gallicoop tulajdonosai ugyanakkor magántőkealapok, amelyeknél a tényleges tulajdonos személye nem megismerhető. A KAP Nemzeti Irányító Hatóság ezért elállt a támogatási okiratoktól.
A Gallicoop ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy a pályázati pénz nem a tulajdonosokhoz került volna, hanem kizárólag a meghatározott beruházások megvalósítására lehetett volna felhasználni. A vállalat egy új vágó-, daraboló- és feldolgozóüzemet, az ahhoz szükséges infrastruktúrát, valamint új technológiai és gyártóberendezéseket kívánt finanszírozni.
A teljes beruházás értéke 70,65 milliárd forint lett volna, amelyből 36,66 milliárd forintot saját forrásból biztosított volna a társaság.
A csaknem 1600 embert foglalkoztató Gallicoop szerint a kormány döntése versenyhátrányba hozhatja a vállalatot külföldi versenytársaival szemben. A cég azt is felvetette, hogy politikai okok állhatnak a támogatás visszavonása mögött, és közleményében emlékeztetett arra, hogy Gombár Dávid Pál, a Tisza Párt Békés megye 2. számú választókerületében megválasztott országgyűlési képviselője a választásokig a Gallicoop munkavállalója volt.
A minisztérium ugyanakkor egyértelműen szabályossági kérdésként kezeli az ügyet: álláspontja szerint a 33 milliárd forint kifizetésének megakadályozásával egy korábban jogellenesen megítélt támogatást állítottak le. Hogy a döntés jogszerű volt-e, arról várhatóan már a jogorvoslati eljárásban születhet döntés.




