EU: A koronavírus nem terelte el a figyelmet Magyarországról

Európai Unió Kormány politika

Az Európai Unió liberális demokráciák közössége, nincs az a kompromisszum, hogy ebből bármit feladjunk – mondja a magyar felhatalmazási törvény kapcsán Norbert Röttgen, a német parlament külügyi bizottságának elnöke, Angela Merkel volt környezetvédelmi minisztere. A politikus most a CDU elnökének pályázik, amivel automatikusan kancellárjelölt is lenne. 

Az ön által vezetett CDU kezdeményezte volna a Fidesz kizárását az Európai Néppártból?

Ezt a kérdést a járványhelyzet végeztével kell megválaszolni. Ha a magyar kormány a helyzetet kihasználva él rendkívüli jogaival, amelyekre a felhatalmazási törvénnyel lehetőséget teremtett, akkor a Fidesznek többé nincs helye a pártcsaládban.

Magyarországnak pedig az Európai Unióban?

Fontos lenne már most elindítani egy hivatalos eljárást az EU-ban, mivel a hatalommal való visszaélésnek tág teret adó törvény önmagában sérti a demokratikus irányelveket és a jogállamiságot.

Ahogy a Fidesz kapcsán a pártcsaládban, úgy az ország uniós tagságával kapcsolatban is szükség lesz válaszlépésekre.

Ugyanakkor más megítélés alá esik a párt és az ország, és a két eljárást külön is kell kezelni, hiszen a Fidesz esetében a párt tagjai nyilván mind egyetértenek az irányvonallal, a magyar társadalomról azonban ez nem mondható el.

Mi a legnagyobb probléma a törvénnyel?

A veszélyhelyzet egyértelmű kihasználása olyan célokra, amelyek meghaladják a védekezéshez szükséges eszközöket. A kormányoknak természetesen jogunk van rendkívüli felhatalmazást kérni, de csak a legszigorúbb feltételek mellett, időben korlátozva, a hatalmi ágak szétválasztásának garantálásával.

A büntetőjogi rendelkezéseket pedig teljességgel alaptalannak tartom.

Már 15 tagállam néppárti képviselői támogatják a Fidesz kizárását.

Az Európai Néppárt (EPP) parlamenti frakciójában helyet foglaló 27 delegációból 14 támogatja a fideszes EP-képviselők eltávolítását a politikai csoportból, az erről szóló levelüket szerda este küldték el Manfred Weber frakcióvezetőnek, írja a Népszava.

A kezdeményezők a 187 fős frakció 68 tagját képviselik.

A levelet aláírta a lengyel ellenzéki Polgári Platform 17 EP-képviselője, valamint a belga, cseh, dán, észt, holland, ír, litván, luxemburgi, máltai, portugál, svéd és szlovák konzervatív, illetve kereszténydemokrata pártok EP-s vezetői.

A lap forrásai szerint a görög EPP-sek delegációvezetője egy Webernek írt külön levélben fogalmazott meg hasonló követelést, velük együtt 15 nemzeti küldöttség 76 tagja támogatja a fideszesek kizárására irányuló indítványt.

A levél kézbesítésének napján az EPP lengyel elnöke, Donald Tusk a Twitteren üzent a Fidesznek, de ezúttal nem nevezte meg a bejegyzése címzettjét:

„Ha egy kormány cenzúrával, rendeletekkel és büntetéssel próbál küzdeni a járvány ellen, akkor a demokráciát zárja karanténba hosszú időre. Az embereknek több szájmaszkra és lélegeztetőgépre van szüksége, nem a hatóságoknak biztosított többlethatalomra.+

Összeállította: Újpesti Hírmondó
Fotó: hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük