
Donáth Anna kezdeményezésére létrejött az Európai Parlamentben a Pegazus-vizsgálóbizottság
Donáth Anna, a Momentum elnöke és EP-képviselője, a Facebook oldalán jelentette be, hogy kezdeményezésére az Európai Parlament felállította a Pegasus-vizsgálóbizottságot, amely többek között a magyar kormány kémszoftverrel való visszaélését és vizsgálni fogja.
„Ma az Európai Parlamentben nemzetközi sajtótájékoztatón mutattuk be, hogyan figyeli meg tömegesen a spanyol és a lengyel állam mellett a magyar is a saját állampolgárait, mindenféle bírói végzés vagy alapos, megismerhető indok nélkül.” – emlékeztetett mindenkit Donáth Anna arra, hogy nem csak az Orbán-kormány volt az egyetlen Európában, aki illegálisan figyeltetett meg civileket.
A Momentum elnöke szerint fontos mindenkinek tisztában lennie vele, hogy a Pegasust nem rendeltetésszerűen használták Magyarországon: „Fontos, hogy Európa tisztában legyen vele: a Pegasust Magyarországon nem a terrorizmus elleni harcra használták, hanem a kormány politikai ellenfeleinek megfigyelésére. Sőt, olyan kormánytisztviselők megfigyelésére is, akik a magyar nemzeti érdekeket védték az orosz kormánnyal szemben.”
Donáth Anna hozzátette: „A kezdeményezésemre létrejött vizsgálóbizottsággal ki fogjuk vizsgálni a magyar, a lengyel és a spanyol kormány visszaéléseit. Hiszen a Pegasus-ügy a demokráciáról szól. Arról, hogy három kormány is terroristák ellen kifejlesztett kiberfegyvert vetett be a saját állampolgárai ellen. Ez elfogadhatatlan. Európai válaszlépésekre van szükség: az ügy feltárásával párhuzamosan azonnal meg kell alkotni a kiberfegyverek szigorú európai szabályozását, hogy soha többé ne fordulhasson elő ilyen emberijog-sértés.”