Kiállították Orbán Viktor bizonyítványát a karmelita kolostor előtt
Bizonyítványt állítunk azoknak, akik vizsga helyett egy telefonhívással szereznek jegyet! – ezzel a felhívással szerveztek ma eseményt a karmelita kolostor elé az ellenzéki összefogás fiataljai.
Az ifjúsági szervezetek ezzel az eseménnyel szerettek volna reagálni a Völner-ügy kulcsfigurájának ügyére. Mint ismert, Schadl György egyetemi vizsgákat intézett végrehajtóknak és végrehajtók hozzátartozóinak. Cikkében a 444.hu Rogán Antal kabinetfőnökéről is írt, Nagy Ádám vizsgájáról szintén egyeztetett telefonon a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke. A Központi Nyomozó Főügyészség a Schadl Györgyék ellen indított büntetőeljárás indoklásában az esetről azt írta, hogy „ott sem volt a vizsgán, sőt a nyomozati adatok szerint még az egyetem Neptun-rendszerében is Schadl György intézhette a jelentkezését a vizsgára”.
„Mi nem akarunk ilyen országban élni. Mi azért tanulunk, hogy előrejussunk. Nem azért, hogy surranópályán megelőzzenek a jól bekötöttek. Akik a tankönyv helyett a párttagkönyvet választják. Lehet, hogy a vizsgán csalással átmentetek, de nálunk megbuktatok” – szögezték le az ifjúsági szervezetek tagjai, akik a Szent György téren egy bizonyítványt is kiállítottak Orbán Viktor miniszterelnök részére.
Forrás: Index
(Borítókép: Orbán Viktornak mindenből 1-est adtak a fiatalok 2022. január 23-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)