Újpest nem adja szakrendelőjét az államnak

egészség Újpest

Erről hétfőn egyhangú döntést hozott a kerület képviselő-testülete.

Rendkívüli Képviselő-testületi ülést hívott össze hétfőre Újpest polgármestere, Déri Tibor. A kerületi vezetés közleménye szerint a sürgős döntéshozatalt az indokolta, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság március 9-én levelet küldött az önkormányzatnak azzal a kérdéssel, hogy hogyan képzelik el a járóbeteg szakellátás jövőjét fenntartói és feladatellátási szempontból, valamint jelezték a rendelőintézet állami átvételének szándékát.

A városvezetés előzetes és határozott álláspontja az volt, hogy a szakrendelőnek Újpest fenntartásában kell maradnia. A Képviselő-testületnek a teljes városvezetés részéről benyújtott előterjesztés szerint “az államosítási szándék szembe megy azzal a 2019-ben megkötött megállapodással, melyet a kormány a fővárossal kötött annak érdekében, hogy az önkormányzati tulajdonú szakrendelők fejlesztése minél magasabb színvonalon, minél közvetlenebbül, és minél jobban a helyi betegek igényeire reflektálva valósulhasson meg. A plusz forrásokat a kerületi lakosok érdekében kérte az Önkormányzat, nem pedig azért, hogy 3 évvel később a kormány elvegye azokat. Egy központosított modell nem versenyezhet azzal a figyelemmel, amit egy önkormányzat a saját szakrendelőjének szán.

A testület hétfőn egyhangú döntést hozott az ügyben, melynek értelmében Újpest Önkormányzata továbbra is saját fenntartásban és kezelésben kívánja tartani az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézetet, a jogosultságokat nem kívánja átadni az államnak, és felkérte a Képviselő-testület Déri Tibor polgármestert, hogy a döntésről tájékoztassa az Országos Kórházi Főigazgatóságot, valamint a szükség szerinti egyeztetéseket folytassa le.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük