Nem csak az egészségügy kér pénzt: óriási verseny indul a költségvetési forrásokért
Bár az új kormány az egészségügyet nevezte meg egyik legfontosabb reformterületének, a szakértők szerint korántsem biztos, hogy elegendő forrás jut majd az ágazat megújítására. A Népszava beszámolója szerint az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) budapesti konferenciáján közgazdászok és egészségügyi szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy az egészségügy csupán egyike azoknak az állami rendszereknek, amelyek jelentős forráshiánnyal és évtizedes lemaradásokkal küzdenek.
A konferencia központi kérdése az volt, hogy valóban elindulhat-e a magyar egészségügy régóta várt reformja, és elegendő lehet-e az a többletforrás, amelyet a kormány korábban kilátásba helyezett. A szakértők szerint a válasz korántsem egyértelmű.
Orosz Éva közgazdász, az MTA doktora arra figyelmeztetett, hogy az egészségügy egyszerre küzd forráshiánnyal, munkaerőhiánnyal és szolgáltatáshiánnyal. Szerinte a reformok sikerét nemcsak az ágazaton belüli problémák, hanem az állami rendszerek közötti forrásverseny is veszélyeztetheti. Úgy vélte, történelmi lehetőség nyílt a változtatásra, ugyanakkor a szükséges átalakítások könnyen megrekedhetnek, ha nem áll rendelkezésre elegendő pénzügyi háttér.
A konferencián részt vevő Pogátsa Zoltán közgazdász ennél is tágabb összefüggésbe helyezte a kérdést. Arra emlékeztetett, hogy nemcsak az egészségügy szorul jelentős fejlesztésekre, hanem a közlekedés, az energetika, a lakhatás és számos más állami rendszer is. Számításai szerint összességében mintegy 30 ezer milliárd forintos forrásigény halmozódott fel az elmúlt években, amely az elhasználódott rendszerek működőképességének helyreállításához lenne szükséges.
A közgazdász szerint az egészségügy által igényelt évi mintegy 500 milliárd forintos többletforrás GDP-arányosan nem tekinthető rendkívülinek, ám a költségvetési lehetőségek korlátozottak, miközben több ágazat is hasonló nagyságrendű támogatást szeretne szerezni. Ezért a következő évek egyik legfontosabb kérdése az lehet, hogy a kormány milyen prioritásokat állít fel a különböző közszolgáltatások között.
A vita során szóba került az euró bevezetésének kérdése is. Pogátsa Zoltán szerint a magyar társadalomban erős támogatottsága van a közös európai valuta bevezetésének, ugyanakkor kevés szó esik az ehhez szükséges gazdasági feltételekről. Rámutatott, hogy az eurózónához való csatlakozás egyik feltétele az államadósság jelentős csökkentése, miközben az állami rendszerek fejlesztéséhez éppen jelentős többletforrásokra lenne szükség. A két cél egyszerre nehezen teljesíthető.
A szakértők szerint alapvetően két út állhat az ország előtt. Az egyik a megszorításokra épülő adósságcsökkentés, a másik pedig a gazdasági növekedés ösztönzése, amely az oktatás, az egészségügy és más közszolgáltatások fejlesztését hosszú távú befektetésként kezeli. Hogy végül melyik stratégia kerül előtérbe, azt nem pusztán gazdasági, hanem politikai döntések is meghatározzák majd.
Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja arra is felhívta a figyelmet, hogy egy jelentősebb gazdasági növekedés kedvezőbb helyzetet teremthetne a fejlesztések finanszírozásához. A résztvevők ugyanakkor egyetértettek abban, hogy önmagában sem a gazdasági növekedés, sem a többletpénz nem oldja meg az egészségügy problémáit.
A konferencia egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy az egészségügyi reformhoz egyszerre van szükség szerkezeti változtatásokra és többletforrásokra. A szakértők szerint a pénz önmagában nem elegendő, ugyanakkor pénz nélkül sem lehet érdemi változást elérni. Orosz Éva szerint a mélyreható reformok csak akkor valósíthatók meg, ha azok mögött megfelelő finanszírozás áll, míg Pogátsa Zoltán úgy fogalmazott: most olyan politikai és társadalmi támogatottság állhat rendelkezésre, amely ritkán adódik egy egészségügyi átalakítás végrehajtásához.
A Népszava által ismertetett szakmai vita alapján az egészségügy jövője így nem pusztán azon múlik, hogy megkapja-e az ígért évi 500 milliárd forintot, hanem azon is, hogy az ország képes-e egyszerre kezelni a felhalmozódott gazdasági problémákat, a közszolgáltatások forráshiányát és a hosszú évek óta halogatott reformok szükségességét.
