
Kutatás: a kannabisz-használó fiatalok körében hatszor nagyobb az infarktus előfordulása
A Journal of the American College of Cardiology című folyóiratban közzétett kutatás azt dokumentálja, hogy a marihuánát fogyasztó 50 év alattiaknál mintegy 6,2-szer nagyobb valószínűséggel fordul elő szívinfarktus, közismert nevén szívroham, mint a nem marihuánát fogyasztóknál – írja a tanulmányt ismertető USA Today amerikai lap.
A vizsgálat megállapításai szerint a fiatal marihuánafogyasztóknál 4,3-szor nagyobb a valószínűsége annak is, hogy stroke-ot kapnak, és kétszer gyakoribb a szívelégtelenség előfordulása is.
A tanulmány elkészítéséhez a kutatók több mint 4,6 millió 50 év alatti embert kérdeztek meg, akik közül 4,5 millióan nem használnak marihuánát, 93 ezren pedig igen. Minden résztvevő mentes volt a szív- és érrendszeri kockázatokkal általában összefüggésbe hozható egészségügyi állapotoktól, mint például a magas vérnyomás, a koszorúér-betegség, a cukorbetegség és a szívinfarktus.
A vizsgálatból kizárták a dohányt használó embereket is, hogy egy másik potenciális kockázati tényezőt is kizárjanak.
A kutatók megállapításai szerint a marihuána gyorsabbá teheti a szívverést és megemelheti a vérnyomást, továbbá apró hibákat okozhat a koszorúerek belső falát alkotó vékony sejtrétegben.
„Mivel a kannabisz növeli a vérnyomást, és nagyon gyors véráramlásra készteti a vért, és a koszorúerek bélésében bizonyos nyomokat hagy, ez trombózist (vérrögképződést) okozhat ezekben az artériákban, ami szívizom stroke-ot okozhat, mivel a szívizom nem kap elég oxigént a működéshez” – mondta kutatást vezető Ahmed Mahmoud, a Bostoni Egyetem vezető kutatója.
„Ez az, ami miatt a szív megsérül, és ez okozza a szívinfarktust vagy szívrohamot” – tette hozzá a Mahmoud.
Stanton Glantz, a Kaliforniai Egyetem professzora megerősítette ezeket a megállapításokat, és úgy véli, hogy a marihuána fogyasztása ugyanolyan károsító hatással van a szív- és érrendszerre, mint a dohányzás, és a két káros szenvedély fokozottan felerősíti ezeket a hatásokat.