Kimondták, hogy elmúlt a járvány

egészség koronavírus

A szakmabelieket is meglepték” – mondta a kedden ismertetett koronavírustesztek eredményéről Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, utalva arra, hogy a magyar orvosi egyetemek által elvégzett több mint 8000 tesztből csak 2 volt pozitív. Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában nyilatkozó rektor ötszörös előfordulási arányt várt.

Megnéztük az adatokat, nagyjából március utolsó és április első hete volt a legveszélyesebb időszak, amikor eldőlt, hogy lecsendesedik vagy olyan irányt vesz a járvány, mint vett Olaszországban, Spanyolországban, Nagy-Britanniában, Belgiumban vagy épp az Egyesült Államokban – folytatta Merkely, hozzátéve, hogy

A LAKOSSÁG RENDKÍVÜL FEGYELMEZETT VISELKEDÉSÉVEL EL TUDTUNK JUTNI ODA, HOGY ANNYIRA CSÖKKENT A KONTAKTUSOK SZÁMA, HOGY A VÍRUS REPRODUKCIÓS RÁTÁJA LEESETT, ÉS A JÁRVÁNY GYAKORLATILAG MEGSZŰNT. DE A JÁRVÁNYVESZÉLY NEM MÚLT EL.

A SOTE rektora azt tanácsolja, hogy mindenki próbáljon egy kicsit úgy élni, mint előtte, de senki ne feledje, minek a közelében voltunk. Ez egyet jelent a maszkviselés folytatásával, de a nyarat is ki kell élvezni, mondta. Merkely – az eddig elvégzett egyetemi tesztekre alapozott – becslése alapján a magánlakásokban élőknél, tehát a zárt intézményeket nem számolva 240 és 7000 között lehet a jelenlegi fertőzöttek száma az országban.

Öt idős ember hunyt el

ÖTEN MEGHALTAK, 95-EN VISZONT MEGGYÓGYULTAK, MIKÖZBEN A FERTŐZÖTTEK SZÁMA 28-CAL NŐTT,

számolt be az adatokról a hivatalos, koronavírusról tájékoztató kormányzati honlap. Magyarországon eddig igazoltan 3341 főnél mutatták ki, hogy megfertőződött koronavírussal. 

1809 FŐ AZ AKTÍV ESETEK SZÁMA JELENLEG.

A területi megoszlás tekintetében továbbra is kiemelkedik a fertőzöttségben Budapest 1609 fő), Pest (456 fő) és Fejér megye (338), de 170 feletti fertőzésszámot regisztráltak Zala, illetve Komárom-Esztergom megyében is. Az aktív fertőzöttek 60%-a, az elhunytak 79%-a, a gyógyultak 58%-a budapesti vagy Pest megyei. 688 koronavírusos beteget ápolnak kórházban és 45-en vannak lélegeztetőgépen.

Összeállította: Újpesti Hírmondó
Fotó: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük