Csak ámították az orvosokat: óriási csalódás az egészségügyi bérígéret

egészség gazdaság

Elszomorító, megdöbbentő, nem tudjuk értelmezni

így reagáltak a kormány döntésére az érintettek – írja a Népszava. Soron kívüli egyeztetést kezdeményeztek az egészségügyi kormányzattal az ágazati érdekvédők, ugyanis nem tudják hova tenni, mi történt a korábbi kabinetülés óta azokkal a bértábla-javaslatokkal, melyeket a kormány érintettjei is támogattak.

Valamennyi egészségügyben dolgozó számára több variációs javaslat is készült, melyet a szakszervezeti egyeztetéseken a kormányzat is támogatott, azonban a kabinetülést követő tájékoztatón már csak a szakdolgozók négylépcsős béremelése került szóba. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint érthetetlen, hogy a hosszú hónapok óta zajló tárgyalások miért fulladtak kudarcba, és miért nem döntött a kormány az orvosok és a műszakiak bérének emeléséről.


Kásler Miklós
Forrás: MTI/Komka Péter

A kormányszóvivő szerint az ápolók és a szakdolgozók bére idén júliustól 8 százalékkal, jövőre 14 százalékkal, 2021-ben 20 százalékkal, 2022-ben pedig újabb 30 százalékkal nő. Ismertetése szerint a béremelés idén 35 milliárd, jövőre 146 milliárd, 2021-ben 233 milliárd és 2022-ben 423 milliárd forint kiadást jelent a költségvetésnek – írja a lap.

Nem tudjuk értelmezni a bejelentést

mondta a Népszavának Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke. Szerinte az idei évre bejelentett 8 százalékos emelésről már korábban döntött a kormány, abban csak annyi az újdonság, hogy a kifizetését előrehozták novemberről júliusra. Hozzátette: „de nem tudjuk, hogyan értelmezzük a felhasználandó összeget sem. A kormányszóvivő 35 milliárdot mondott, mint a 2019-re szánt bérfejlesztési összeget, ám ez sokkal nagyobb keret, mint amennyire a bejelentett béremeléshez szükség van. Annak a havi költsége, 2,4-2,6 milliárd forint, azaz az év végéig összesen 12,5 milliárd lenne.

Balogh Zoltán azt is elmondta, hogy ha bármelyik variáció megvalósult volna, akkor a szakdolgozók bére júliustól már 25 százalékkal emelkedhetett volna. Így a kormányzati ciklus végére (melyből még két és fél év van hátra) egy OKJ-s végzettségű kezdő ápoló jelenlegi bére 192 ezer forintról 330 ezerre, a diplomás nővéré 237 ezerről 409 ezerre nőne. Azonban ez nem látszik megvalósulónak.

Forrás: Népszava; kép: EgészségKalauz

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük