A magyarok többsége szerint rossz az egészségügyi ellátás, és a helyzet csak romlani fog
Magyarország az a hely, ahol a legkevésbé valószínű, hogy az egészségügyi ellátást jónak értékelik a lakosok. Hazánkban a válaszadók mindössze 12 százaléka mondta azt, hogy jó az egészségügyi ellátás, míg 58 százalék szerint rossz, és 47 százalék szerint az ellátás tovább romlik majd – derült ki az Ipsos friss nemzetközi kutatásából.
A 24.hu összegzése szerint minden vizsgált országot tekintve a megkérdezettek 44 százaléka egyébként jó értékelést adott, és úgy tűnik, a malajziaiak a legelégedettebbek, itt ugyanis a felmérésben résztvevők 66 százaléka adott kedvező választ.
A felmérés adatai alapján a magyarok 78 százaléka egyetértett azzal, hogy túlterhelt az egészségügy, és a lengyelek 73 százaléka is hasonlóan gondolkodik, és ez jelentősen nagyobb arány, mint az összes megkérdezett ország átlaga.
A 24.hu szerint ennél is nagyobb arányban, egységesen 80 százalék felett mondták azt a magyarok és a lengyelek, hogy túl sokat kell várni az időpontra, annál az állításnál viszont már nagyobb különbség mutatkozik, mely szerint sokaknak nem telik színvonalas egészségügyre: a magyarok 86, a lengyelek 77 százaléka ért egyet ezzel.
Hozzátették, a magyarok az egészségügyi problémák közül a legveszélyesebbnek a rákot tartják, a második helyen a mentális egészség szerepel, ezt követi a stressz, a túlsúly, majd a kábítószer-használat. És míg a kutatás szerint a magyarok 55 százalék környékére tippelik a túlsúlyos honfitársaik arányát, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint ez az arány valójában kicsivel 30 százalék fölött van.