Szabotázs után megmentő szerepben – a Fidesz újabb trükkje a CAF-villamosokkal kapcsolatban

Budapest

Kritikák kereszttüzébe került Szentkirályi Alexandra, miután diadalittas hangvételű Facebook-bejegyzésben jelentette be: a kormány kifizeti az 51 darab új CAF villamos árát, megemeli a finanszírozási keretet és a H5-ös HÉV felújítását is támogatja. A fővárosi Fidesz frakcióvezetője posztjában úgy fogalmazott, hogy a főváros „elherdálta minden pénzét”, ezért ismét a kormánynak kell helytállnia Budapestért. A bejelentést azonban nemcsak a fővárosi városvezetés, hanem ellenzéki frakciók és közlekedéspolitikai szereplők is éles kritikával illették.

Karácsony Gergely főpolgármester emlékeztetett: a kormány az elmúlt egy évben szándékosan tartotta vissza azokat az uniós forrásokat, amelyek a CAF villamosok kifizetéséhez szükségesek lennének, megsértve a korábban megkötött támogatási szerződést. Szerinte nem kegy, hanem kötelezettség, ha a kormány végül mégis eleget tesz annak, amit évekkel ezelőtt vállalt. Hangsúlyozta: Budapestnek nulla forintnyi uniós támogatási szerződése van a 2027-ig tartó költségvetési ciklusban, pedig a fővárosnak 300 milliárd forintnyi forrás járna, amit a kormány politikai alapon tart vissza.

Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője szintén azt emelte ki: a CAF-villamosokkal kapcsolatos uniós finanszírozás biztosítása nem új, nem különleges, hanem egy 3 éve megkötött támogatási szerződés végrehajtása, amelyet a kormány egészen eddig semmibe vett. Szerinte csak a BKK fenyegető fizetésképtelensége kényszerítette rá a kabinetet arra, hogy lépjen. Mint emlékeztetett, még 2014-ben írta alá a CAF-fal a szerződést, amelyből most az utolsó 51 darabos szállítás érkezik – a főváros megrendelésére és a kormány jóváhagyásával.

A Demokratikus Koalíció frakciójában ülő Déri Tibor is reagált Szentkirályi bejegyzésére. Szerinte a kormány a villamosbeszerzés hónapokon át történő blokkolása után most úgy próbálja beállítani a szerződéses kötelezettség teljesítését, mintha az egy hősies, nagylelkű döntés lenne. „Ez kb. olyan, mintha kirúgnátok az emberek kezéből a kenyeret, majd könnyes szemmel közölnétek: ‘Nézzétek, mit adtunk nektek vacsorára!’” – fogalmazott. Hozzátette: a főváros teljesítette a maga részét, időben rendelt, fizetett, és a kormány volt az, amely hónapokon át akadályozta a szerződés aláírását, politikai zsarolás céljából. A mostani lépés tehát nem ajándék, hanem kései kötelességteljesítés, amelyet a kormány mégis saját sikereként próbál eladni.

A vita jól mutatja, milyen mértékben vált a közösségi közlekedés is politikai játszmák túszává. A CAF-villamosok ügye nemcsak Budapest fejlesztési lehetőségeiről szól, hanem arról is, hogyan bánik a kormány a fővárossal, ha az nem fideszes vezetésű. Miközben az EU nem függesztette fel a szóban forgó forrásokat, a kormány évek óta nem biztosította azok hozzáférését, amivel gyakorlatilag politikai diszkriminációt gyakorolt. Most, hogy a városvezetés nyilvánosan lépett fel a jogtalan visszatartás ellen, a kormány megpróbálja visszafordítani a narratívát – kevés sikerrel.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük