Holnaptól péntekig jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapesten

Budapest Közlekedés

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfői tájékoztatása szerint péntekig lezárásokra és közlekedési korlátozásokra kell számítani Budapest több pontján, mivel diplomáciai delegációk érkezése miatt számos útszakasz átmenetileg nem lesz elérhető. A korlátozások elsősorban az V., a VI., a VII., a XIV. és a XV. kerületet érintik.

A lezárások szerdán délután két órától kezdődnek, és éjfélig fennállnak a Liszt Ferenc-repülőtér és a belváros között, érintve a 4-es főutat, az M0-s és M3-as autópályát, a Kós Károly sétányt, a Hősök terét, az Andrássy utat, valamint több belvárosi teret és rakparti szakaszt. Csütörtökön és pénteken hasonló lezárásokra kell készülni, amelyek délelőtt tíz és este nyolc óra között lesznek érvényben.

Csütörtök délután 14 órától éjfélig lezárják a pesti alsó rakpartot a Margit híd és a Lánchíd között, valamint az Akadémia utcát. Aznap reggel hét órától éjfélig, illetve pénteken 7 és 18 óra között az M3-as autópálya, a Kós Károly sétány és a belvárosi útvonalak lesznek időszakosan lezárva.

A rendőrség felhívta a figyelmet, hogy a korlátozások idején a lezárt útszakaszokat keresztező utakat is lezárják, és az érintett területeken parkolási tilalom is életbe lép. A közlekedőknek ajánlott kerülni az érintett városrészeket, vagy a közösségi közlekedést választani, amennyiben lehetséges. Az aktuális lezárásokkal kapcsolatos részletek és frissítések a police.hu oldalon érhetők el.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük