Delegációk vonulása miatt forgalomkorlátozások lesznek a reggeli csúcsban Budapesten

Budapest Közlekedés

Kedden egész nap és szerdán délelőtt jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapesten egy delegáció közlekedése miatt – figyelmeztetett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Az érintett időszakokban a főváros több pontján zárások lesznek, amelyek nemcsak az autósokat, hanem a közösségi közlekedést használókat is érintik.

A lezárások mindkét napon reggel 8:30 és 9:30 között a Liszt Ferenc-repülőtér környékén, valamint az M4-es autóút, az M0-s és M3-as autópálya, a Kós Károly sétány és az Andrássy út útvonalán várhatók. Kedden emellett a Hősök tere környéke, napközben pedig a Belváros és a budai Vár több alkalommal is érintett lesz. Szerdán reggel a Dohány utcai zsinagóga térségében is korlátozásokra kell számítani.

A BKK tájékoztatása szerint a forgalmi változások miatt több járat menetrendje módosul. A kisföldalatti, a 20E, a 30-as, a 30A, a 230-as, a 105-ös és a 210-es busz, valamint több trolibusz érintett, így az utasoknak hosszabb utazási idővel kell számolniuk. A BKK ezért azt ajánlja, hogy az érintett időszakokban a megszokottnál korábban induljanak el az utazók.

Különösen nehéz helyzetbe kerülhetnek azok, akik ezekben az időpontokban a Liszt Ferenc-repülőtérre tartanak, mivel az oda vezető út egyes szakaszait akár 30-40 percre is lezárhatják. Emiatt a 100E és a 200E buszjáratok sem tudják majd megközelíteni a repülőteret. A BKK azt tanácsolja az utasoknak, hogy jelentősen korábban induljanak el, ha járatuk kedden vagy szerdán az érintett időszakban indul.

Az utazók a közösségi közlekedéssel kapcsolatos friss információkat a bkk.hu/bkk-info/ oldalon, a közúti lezárásokról pedig a kozut.bkkinfo.hu és a police.hu weboldalakon találhatják meg.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük