Budán már csütörtökön visszatérhet a forgalom az alsó rakpartra, Pesten még szivattyúzzák a villamos-alagutat

Budapest Közlekedés

Csütörtökön nyithatják meg újra a budai alsó rakpartot az autós forgalom előtt, a tervek szerint az FKF addigra végez az árvíz utáni takarítással – írja Karácsony Gergely Facebook-posztban. A főpolgármester hozzátette, a pesti oldalon az uszadékfák és az iszap eltüntetése mellett a villamos-alagútban maradt víz kiszivattyúzása ad feladatot, szerdán hajnalban egy nagy teljesítményű szivattyút is bevetettek.

Mint írja, közel 150 fő összesen 33 célgéppel vesz részt a takarításban, csak kedden több mint 20 tonna uszadékfát és iszapot távolítottak el az utakról, előbbit energetikai célokra használják majd fel. Mindeközben a csatornázási művek munkatársai több mint 520 ezer homokzsákot gyűjtenek össze, ezekből a kiszárított homokot építkezéseken hasznosítják újra.

A BKV szerdától a hajókat és a kikötőket hozza rendbe, a Főkert munkatársait pedig az árvízzel leginkább érintett Római-parton, az Óbudai-szigeten és a Margitszigeten vetették be, ők a felázott gyökérzetű, és emiatt veszélyessé vált fák állapotát vizsgálják, és ahol szükséges, beavatkoznak. “Nagy valószínűséggel a rakpartra telepített növények nyolcvan százaléka átvészelte az árvizet, a zöldítés ott is kiállta a próbát” – írja Karácsony és hozzátette, az árvízben megsérült növényállományt fokozatosan újratelepítik, pótolják az elpusztult egyedeket.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük