Unger Anna: szeptember végén indulhat a nyomozás, már az is megvan, melyik üggyel

közélet

Keddtől már tényleges munkát fogunk végezni, és az első nyomozati munkát remélhetőleg szeptember végén el tudjuk indítani – nyilatkozta az RTL Házon Kívül című műsorában Unger Anna.

Azt, hogy melyik üggyel kezdenek, Tasnády Katalin már eldöntötte, de a vizsgálat sikere érdekében ezt Unger nem jelentette be.

A kinevezésével kapcsolatos kritikákra is reagált, mondván, ő nem népszerűségre pályázott hanem arra, hogy a korrupciós ügyek legyenek végigvíve, a rendszerváltás óta történtekkel ellentétben.

Az én telefonom nem tud megcsörrenni. Engem hiába hívogatnak!

– válaszolta arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha egy üggyel kapcsolatban felhívják, vagy ha például Magyar Péter meg akarja mondani, melyik üggyel kezdjenek.

Megmondanám neki, hogy tegyen állampolgári bejelentést. – mondta ez utóbbi gondolatkísérletre Unger, aki hangsúlyozta: abba nem lesz, nem lehet beleszólása, hogy kit választ a parlament a hiányzó két elnökhelyettesi pozícióba.

A hivatal leendő alkalmazottaival kapcsolatban ugyanakkor már vannak konkrét nevek, akiket felkér majd a feladatra. „Van, akit ismerek, nagyon jó lesz és tudom róla, hogy jönni fog” – tette hozzá. Unger körülbelül 150 fős szervezetet szeretne létrehozni, ahol a munkatársak többsége a nyomozati ágban dolgozhat majd.

A riporter kérdésére elmondta: szuperképessége az, hogy egy falat tud vonni a szervezet munkatársai köré, védve őket, továbbá tud szervezni és átlátja a NER rendszerét. 

Azt is elmondta, hogy nem lesz olyan szint, ahol meg fognak állni a vizsgálatok során:

Mindenkit megvizsgálunk. – hangsúlyozta.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük