A fideszes Németh Balázs szerint DK-s ellenfele vezet, a tiszás csak a harmadik
Újabb sajátos eszközzel jelent meg a kampányban Németh Balázs, a Fidesz jelöltje Budapest 13. számú országgyűlési egyéni választókerületében: egy úgynevezett „választási barométerrel”, amely saját állítása szerint a legfrissebb erőviszonyokat mutatja. A közzétett adatsor azonban több szempontból is nehezen értelmezhető, és inkább politikai üzenetként, mintsem valós mérési eredményként olvasható.
A jelölt bejegyzése szerint 35 százalék körüli támogatottsággal „szorosan lohol” a vezető ellenzéki jelölt mögött, miközben azt is állítja, hogy az ellenzéki pártok összesített támogatottsága meghaladja a 60 százalékot. Ez az állítás önmagában nem lenne szokatlan egy fővárosi körzetben, a következtetések azonban már inkább kampánylogikát, mint adatvezérelt elemzést tükröznek.
A „barométer” egyik kulcsgondolata ugyanis az, hogy a kormánypárti győzelem feltétele az ellenzéki szavazók „eltaktikázása”, vagyis az, hogy a szavazatok megoszoljanak több jelölt között. Ez a megközelítés nem új a magyar politikában, ugyanakkor ritkán jelenik meg ennyire nyílt formában egy kampányüzenetben. Külön figyelemre méltó, hogy a bejegyzés kifejezetten más ellenzéki jelöltek – köztük a Tisza és a Kétfarkú Kutya Párt – erősödésében látja a saját esély növekedésének lehetőségét.
A közzétett „barométer” módszertana sem ad szilárd kapaszkodót az értelmezéshez. A leírás szerint az előrejelzés telefonos (push poll jellegű) kutatásra, korábbi választási eredményekre és a kampány „eddigi történéseire” épül. A push poll módszer ugyanakkor a szakirodalomban nem klasszikus közvélemény-kutatásként, hanem inkább politikai befolyásolási eszközként ismert, amelynek célja sok esetben nem a mérés, hanem a választói attitűd formálása.
A bejegyzés retorikája szintén inkább kampányhangulatot tükröz: a felsorolt kérdések – nyugdíjcsökkentésről, háborúról, bevándorlásról – nem konkrét programok összevetését szolgálják, hanem erősen leegyszerűsített, érzelmi alapú választási dilemmákat vázolnak fel. Ez a kommunikációs stílus jól illeszkedik a kormánypárti kampány eddigi irányához, ugyanakkor nem segíti a tényleges erőviszonyok tisztázását.
Összességében a „választási barométer” inkább tekinthető egy politikai narratíva részének, mint megbízható előrejelzésnek. A számok és következtetések közötti kapcsolat több ponton is kérdéses, miközben az üzenet egyértelmű: a Fidesz jelöltje a megosztott ellenzékben látja saját esélyét. Hogy ez mennyiben tükrözi a valós választói preferenciákat, az csak a szavazás napján derül majd ki.
