A halálos tömegszerencsétlenség miatt büntetőeljárást indított a rendőrség
A büntetőeljárás a halálos tömegszerencsétlenség körülményeinek teljes körű tisztázása érdekében szükséges – közölt a rendőrség.
A rendőrség tájékoztatása szerint a balesetben összesen 42 gépjármű volt érintett. Egy 44 éves férfi életét vesztette, testét a mentés során az egyik kiégett roncs alatt találták meg. További 39 ember sérült meg, a rendelkezésre álló adatok szerint ketten életveszélyesen, tizenketten súlyosan, huszonöten könnyebben, a sérültek között 10 gyerek is van.
A mentés és ellátás idejére a BKK és a Készenléti Rendőrség melegedőbuszt biztosított a helyszínen – olvasható a Police.hu-n.
Az M1-es autópálya útkezelője, a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt. kommunikációs igazgatója szerint lokális porátfúvás miatt következhetett be, ami miatt hirtelen romlottak a látási viszonyok.
A hvg.hu rákérdezett: felvetődött-e, hogy az időjárási viszonyokra tekintettel korlátozzák a forgalmat az úton, vagy le is zárják, illetve felvették-e a kapcsolatot a rendőrséggel emiatt. Az MKIF kommunikációs osztálya azt írta, hogy a korábbi baleset okairól a rendőrség tud tájékoztatást adni, illetve, hogy „a hatóság részéről nem merült fel a forgalom korlátozásának kérdése”. Hozzátették: „a gyorsforgalmi utak üzemeltetőjeként, tájékoztatni és figyelmeztetni tudjuk az utazókat. Ezt az M1-es autópályán is megtettük.”




