Kövér László: A megfelelő, minimális mértékben kell emelni a pedagógusbéreket

oktatás

Kedd este az Inforádióban megkérdezték a Fidesz választmányi elnökétől, mikor látják megoldhatónak a pedagógusok béremelését. Kövér László hosszú fejtegetésbe kezdett arról, hogy az elmúlt 10-12 évben mást sem csináltak, mint a különböző ágazatokban dolgozó különböző szakmák, hivatások bérproblémáit próbálták megoldani. A bérrendezés problémáját pedig ahhoz hasonlította, mint amikor a halászléből kell újra akváriumot csinálni, de nem nagyon megy. Végül azt mondta:

Nyilvánvalóan az egyik feladat, amit meg kell oldani, az az rövid távon, hogy a pedagógusokat is, meg a rendvédelmiseket is újra elő kell venni…újra elő kell venni az ő jogos bérköveteléseiket, és a megfelelő, minimális mértékben emelni kell a pedagógusbéreket annak érdekében, hogy újra vonzó legyen a pálya. Vagy vonzóbb, mint ahogy most látszik, mert nagyon sok fiatal elmegy inkább mást csinálni, mint hogy iskolában próbáljon veszkődni a gyerekekkel.”

Ezután Kövér szerint olyan bérarányokat kellene „kisakkozni”, ahol a szakmunkások, az orvosok és a tanárok is tudják, milyen életpályára és egzisztenciára számíthatnak. De azt mondta, ez nem egy ciklus munkája, és „kéne hozzá egyfajta társadalmi egyeztetés, és kéne hozzá egyfajta közös nevező azokkal a politikai erőkkel is, akik éppen ellenzékben vannak, hogy lehetőség szerint ne borogassuk fel újra és újra, ciklusról ciklusra ezt az egészet. Akkor talán el lehetne érni, hogy »csak« azzal kelljen foglalkozni, hogy az inflációhoz hozzáigazítjuk a lemaradóban lévő állami fizetéseket”. De a házelnök bizonytalan abban, hogy a mostani válságos időkben ennek van-e realitása.

Drasztikusan csökken a tanárok keresetének vásárlóereje, miután az elmúlt hét évben a kormány befagyasztotta és a 2014-es minimálbérhez igazította a pedagógusbéreket. Tavaly rekordot döntött a betöltetlen tanári állások száma, volt olyan beszámoló is, ami szerint 160 ezer forint volt egy tanár alapfizetése az ország egyik legjobb gimnáziumában.

Forrás: 444.hu

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.