Nyílt levelet írt egy pályakezdő pedagógus Kövér Lászlónak

oktatás

A fiatal tanár üzenetét a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete osztotta meg a Facebook-oldalán.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Kövér László az Inforádiónak elmondta, hogy a pedagógusok szerinte is jogos bérköveteléseit újra elő kell venni, „és a megfelelő, minimális mértékben emelni kell a pedagógusbéreket annak érdekében, hogy újra vonzó legyen a pálya”.

A kijelentésekre egy meg nem nevezett pedagógus nyílt levélben reagált. A teljes szöveget a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete tette közzé a Facebook-oldalán.

„Tisztelt Kövér László!

Legújabb nyilatkozata szerint »a megfelelő, minimális mértékben« kell emelni a tanárok bérét. Pályakezdő pedagógus vagyok, mivel a saját bőrömön érzem ennek a »minimális« emelésnek a sürgősségét, segítek egy picit számolni.
Jelenleg a statisztikák szerint egy átlagos albérlet havi nettó 160 ezer forint. Plusz rezsi (kb. 40 ezer ha az ember nem fűt be annyira), plusz közös költség (15 ezer). Ez úgy összességében 215 ezer forint, miközben a pályakezdő pedagógus ma mesterdiplomával, 6 éves egyetemi képzés után sem keres ennyit.
Megnéztem a jelenleg hatályos bértáblákat, hoztam néhány adatot:
– pályakezdő mesterdiplomás kisgyermeknevelő (bölcsődei dolgozó) bére: nettó 280.630 Ft
– pályakezdő mesterdiplomás ápoló bére: nettó 283.833
– pályakezdő mesterdiplomás orvos bére: nettó 411.670 Ft
– pályakezdő mesterdiplomás tanár bére: nettó 207.480 Ft
Ráadásul ez például egy ápoló esetében még a pótlékok nélküli összeg, míg a pedagógus bértábla már pótlékokkal együtt számított fizetést mutatja.
Kövér Úr, Ön most kapott 254 ezer forintos fizetésemelést, így bruttó bruttó 3,6 millió, vagyis legalább nettó 2.394.000 Ft jelenleg az Ön fizetése. Emellett ugye például egy vidéki képviselő albérlet-támogatása, havi 460 ezer forint, irodabérlésre is 920 ezer forintot kapnak. Mi pedagógusként semmit. Még cafeteria sincs.
Tegyük fel, hogy hozzám hasonlóan más kezdő pedagógusok is keresnek lakótársat, így a fizetésüknek csak kicsit több, mint fele megy el a lakhatásra. Tudja, mire elég a maradék 90 ezer Ft? Megsúgom: ha mindenről lemond és csak a legalapvetőbb élelmiszereket veszi meg, akkor épphogy csak a túlélésre.
Ön keresztény embernek mondja magát, hát kérem, nézzen bele a Jóisten szemébe, és neki mondja neki, hogy Ön meg tudna élni pedagógusbérből nyomorgás nélkül. Mondja, hogy Ön nyugodt szívvel hajtaná álomra a fejét, ha a gyereke/unokája ennyiből élne albérletben.
Azt nyilatkozta a pedagógusok bérrendezéséről, hogy »kéne hozzá egyfajta társadalmi egyeztetés és kéne hozzá egyfajta közös nevező azokkal a politikai erőkkel is, akik éppen ellenzékben vannak«. Miért? Önök kétharmaddal vezetik az országot már 13. éve, szóval ha tényleg rendezni szeretnék a bérünket, semmi nem állhat útjukban, minden joguk és lehetőségük adott hozzá.
Nemrég azt tudhattuk meg, hogy a pedagógusok 86%-a rendelkezik megtakarításokkal. Igaz, jobb hónapjaimban én is félre tudok tenni majdnem 10 ezer forintot is, cserébe ilyenkor megválok napi egy étkezéstől, mert ugye valamit valamiért. Tudja, hogy én mire szeretnék megtakarítani? Könyvekre. Irodalomtanárként nekem nincsenek meg a legalapvetőbb kötelező olvasmányok, vagy a leghíresebb költők összes költeményei, mert a könyv is aranyárban van a pedagógusfizetésekhez képest.
Gyerekkoromban kertes házról álmodtam, kutyával az udvaron. Egy idő után lejjebb adtam, beértem volna egy kétszobás kis panellal is. Most pályakezdő tanárként látom, hogy a garázsból átalakított 15 négyzetméteres »lakások« is 18 millióért mennek. Tehát ha ügyesen spórolok az étkezésen, és sikerül megtakarítanom havi 10 ezer forintot, akkor ha 25 éves pályakezdőként elkezdek spórolni, röpke 1800 hónap, vagyis 150 év elegendő lesz ahhoz, hogy 175 évesen végre beköltözhessek a saját kis garázs-lakásomba, így végre nem viszi majd el minden pénzemet az albérlet és megvehetem azokat a könyveket, amik alapvetőek lennének ahhoz, hogy jobb tanár lehessek.”

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük