Takaró: Az iskola feladata nem a gyerekek igényeinek kielégítése

közélet kultúra oktatás

A szélsőjobbos irodalomtörténész nem ért egyet azzal, hogy mindegy, mit olvas a gyerek, csak olvasson.

Nincs olyan, hogy baloldali vagy jobboldali irodalom, csak jó és rossz irodalom van – mondta Takaró Mihály szélsőjobbos irodalomtörténész a Magyar Nemzetnek adott interjúban, amelyben az új Nemzeti alaptantervet elemezte (aminek kidolgozásában amúgy ő maga is részt vett). Takaró Mihály elmondta, hogy 1920 után új helyzetbe került a magyar nemzet, a Kárpát-medencében létrejött magyar irodalom jelentős része a határon túlra került. Megfogalmazása szerint a magyar irodalom meghatározó része kisebbségi irodalomként kezdett funkcionálni, és 1948 után egy olyan kánon jött létre, ami világnézeti, ideológiai alapon ítélte meg az írókat.

– Az irodalomtanítás az osztályharc eszközévé vált. A kánonból méltatlanul kikerült számos alkotó, akik nem feleltek meg a szocializmus világnézetének. Ők voltak azok, akik valódi nemzeti sorskérdésekkel foglalkoztak, patriótaszemmel közelítettek és világnézetük a kereszténység volt – mondta. Úgy véli, hogy „a 2020-as tantervi módosítás lényege pontosan az, hogy visszaállítja az eredeti egyensúlyokat, amit már harminc éve meg kellett volna tennünk a rendszerváltozás után”.

– Hozzáteszem, a magyar irodalmi kánon nagyjait illetően semmiféle vita nincs. Az, hogy Petőfi, Arany, Jókai vagy épp Vörösmarty műveit tanítani kell, nem kérdés. Én azt szoktam mondani, hogy az olvasmányoknak három kategóriája van: kötelező, szabadon választott és magától értetődő. Erről a harmadik kategóriáról gyakran elfelejtkeznek, pedig ez a legfontosabb, és ebben egyetértés van – jegyezte meg. Véleménye szerint 

olyan szabályozást lehetetlen készíteni, ami mindenkinek az ízlésével megegyezik.

Takaró Mihály nem ért egyet azzal, hogy mindegy, mit olvas a gyerek, csak olvasson. Álláspontja szerint az iskola nem a gyermekek igényeit kielégítő intézmény, hanem az a feladata, hogy átörökítse a nemzeti kultúrát.

– Hogy miért ezek a művek kerültek be, nem pedig mások? A magyar identitáshoz hozzátartozik, hogy a múltunkból veszünk példákat. Az Egri csillagok például nem kerülhető ki, ezt nem lehet akármire leváltani. Nem lehet kérdés, hogy Egri csillagok vagy Harry Potter. Ez a magától értetődő kategória – fűzte hozzá.

A Horthyért és antiszemita írókért rajongó Takaró Mihály feleségével együtt vett részt a Nat kidolgozásában. Korábban megkérdőjelezte Kertész Imre magyarságát, Spiró György emberi mivoltát, és azt is kifejtette, hogy Petri György valószínűleg a pokolra került. Az új alaptantervet számos kritika érte, pedagógusszervezetek, illetve Orbán Viktor volt gimnáziuma is tiltakozott ellene.

Forrás és fotó: Népszava

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük