Folytatódik a reform Újpesten: ezúttal a szociális szférában dolgozóknak segítenek

egészség pénz Újpest

Mint azt megírtuk, az új városvezetés átalakítja és emberközpontúvá teszi Újpest költségvetését, amelyben az első lépés az volt, hogy a nyugdíjasok korlátozások nélkül használhatják fel az „Újpest+Megbecsülés” nevű programban nekik szánt támogatást. Most az „Újpest Nyárindító+Jutalom” programmal az új városvezetés szeretné kifejezni megbecsülését a kerület szociális szférájában dolgozóknak.

Az „Újpest Nyárindító +Jutalom” egy 5 éven átívelő támogatási program első lépése, amellyel Újpesti megbecsüli a kerületi szociális szféra dolgozóit, akik a versenyszférában megkereshető magasabb fizetések dacára – a szakterületükön jellemző általános, országos állapotok mellett is – vállalják küldetésüket.

– Tudjuk, hogy a bölcsődékben, óvódákban és a szociális intézményeinkben helytálló emberek azok, akik minden nap

újra és újra azért tesznek, hogy a kerületünkben élő családoknak megkönnyítsék és segítsék az életét úgy, hogy sokszor nehéz körülmények között dolgoznak, és működtetik intézményeinket. 

A bölcsődei gondozóknak, óvónőknek, dajkáknak köszönhetően tanulhatnak és fejlődhetnek gyermekeink, a szociális intézményekben dolgozó szakembereink nélkül nem tudnánk segíteni a krízishelyzetbe kerülő családokon, az idősgondozásban résztvevő szociális gondozóknak pedig nélkülözhetetlen szerepük van a rászoruló időseink ellátásában – mondta az Újpesti Hírmondónak Déri Tibor polgármester.

Hozzátette: – Az Újpesti Család- és Gyermekjóléti Szolgálatnál lelkiismeretesen dolgozó, kiváló munkatársaim segítségével kelhetünk az itt élő gyermekek védelmére, ami számomra az egyik legnemesebb szolgálat és küldetés! Természetesen hálával tartozunk a fővárosi, állami vagy más közszolgálati alkalmazásban álló dolgozóknak is.

Az „Újpest Nyárindító+Jutalom” program bevezetésével az önkormányzat kiegészíti a kerületi szociális szektorban dolgozók fizetését egy félhavi bér kifizetésével az év közepén. Ezzel az intézkedéssel az új városvezetés szeretne hozzájárulni a dolgozók jól megérdemelt nyári pihenéséhez. Ez azonban csak a program kezdete.

– A korábbi városvezetés örökségei és – most már látható – felelőtlen gazdálkodása miatt korlátozott a mozgástér az idei költségvetésünkben. Ennek ellenére, a támogatást minden évben növelni szeretnénk, az eddigi év végi, egy havi plusz juttatás meghagyása mellett. Szeretném, ha már idén éreznék a változást az újpestiek! – közölte lapunkkal Déri Tibor, aki Facebook-bejegyzésében azt írja: „Polgármesterként és családapaként is szeretnék köszönetet mondani a minden napi megpróbáltatásaikért, elhivatottságukért, áldozatos munkájukért és a példaértékű – napjainkban már oly ritka – küldetéstudatukért.”

Címke:

2 thoughts on “Folytatódik a reform Újpesten: ezúttal a szociális szférában dolgozóknak segítenek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük