Aranyárban épül az új szolgáltatóház Újpesten?

Újpest

Óriási örömök közepette jelentette be még a kampány hajrájában a fideszes Wintermantel Zsolt, hogy lezárult a közbeszerzés a Görgey úti szolgáltatóház megépítésével kapcsolatban. Ez eddig mind szép és jó, azonban arról egy szó sem esik, hogy a FÖLDSZINTES épület nettó 434 négyzetméter, és melyet nettó 478,4 millió forintért építheti egy Újpesten már jól bejáratos cég konzorciumi partnerével.

Mindez azt jelenti, hogy ha rátesszük az áfát is az árakra, akkor – hangsúlyozzuk – csak az épület minden egyes négyzetmétere 1,4 millió forintjába kerül az újpestieknek. És ebben természetesen nincs benne a telekár, mely – önkormányzati telek révén – ingyen van.

Azonban ha kissé bele is nézünk a közbeszerzési dokumentumokba, akkor az is kitűnik, hogy ebben az árban csak az épület megépítése szerepel, a 2400 négyzetméteres telek rendezése, parkolók kialakítása, stb. egyáltalán nem. Így ha ezeket is hozzávesszük, alsóhangon nyaldossa a 2 millió forintos összes építési költséget négyzetméterenként.

A vállalkozók sem ismeretlenek Újpesten. Három vállalkozót hívtak meg a közbeszerzésre, mindhárom vállalkozás közbeszerzést csak és kizárólag Újpesten nyert el az utóbbi években több milliárd forint értékben.

Címke:

1 thought on “Aranyárban épül az új szolgáltatóház Újpesten?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük