Impotensnek bizonyult Wintermantel kórház-ügyben

egészség politika Újpest

Az Árpád Kórház ügye felborzolta a kedélyeket Újpesten, ugyanis a héten derült ki, hogy a fideszes kormány a helyi fideszes városvezetés, élén Wintermantel Zsolt politikai támogatásával a bezárt kórház épületéből munkásszállót kíván létrehozni potom 1,3 milliárd forintos költségkeretből. Összahasonlításképp: amikor még pár hónappal ezelőtt a hajléktalanotthon ötlete felmerült, még csupán 300 millió forintból oldották volna meg az épület sorsát.

Nem egyedüli Újpest, ahol munkásszállók kialakítását tűzte ki célul az önkormányzat vagy a kormány. Nem is csoda, hiszen olyan nagy munkaerőhiány van például az építőiparban, hogy nincs elég szállás a külföldről érkező vendégmunkások számára. Ezt enyhítendő a fideszes kormány támogatásokat nyújt önkormányzatok részére, és már elegendő 20 százalékos önerő, csak építsék azokat a munkásszállásokat. Kecskeméten egy újonnan épülő lakópark és egy bölcsőde közvetlen közelébe építenek munkásszállót – nem is titkoltan – a külföldiek számára.

A helyi Fidesz és Wintermantel Zsolték felelőssége az ügyben pedig nem lebecsülendő. Ők voltak azok, akik bezárták az Árpád Kórházat. Nagy István fideszes alpolgármester még korábban azt nyilatkozta, hogy „az Árpád Kórházban működő traumatológiai osztály száz ágyát a dolgozókkal együtt átköltöztetik az Állami Egészségügyi Központba (ÁEK – Honvédkórház – a szerk.). Ott a baleseti sérültek ellátása jobb, korszerűbb körülmények között történik majd. … Az újpesti betegeket ezzel tehát nem éri kár, sőt, az ellátás hatékonyabb lesz. A betegek szempontjait előtérbe helyező elvek szerint kerül sor a neurológiai osztály áthelyezésére is. Ezekkel a lépésekkel a szocialisták által halálra ítélt Károlyi Sándor Kórház – reményeink szerint – megmenekül a bezárástól.” Erre szokták azt mondani, hogy „hát ez nem jött be.Az Árpád Kórház után a Károlyi Sándor Kórházat is bezárták, sőt, a Honvédkórházban tapasztaltak sem javultak. Nem mellesleg mindkét esetben pont azok az ellenzék emelte fel a hangját, tüntetett és gyűjtött aláírásokat, akiket a lassan 30 éve alpolgármester, Nagy István megemlít az előbbi idézetben.

Tüntetés az Árpád Kórház bezárása ellen 2012. március 23-án Újpesten

Megkérdeztünk az ügyben több újpesti ellenzéki politikust, és mindannyian azon az állásponton vannak, hogy Újpestnek kórházra van szüksége, egy százezres kerület megérdemel magának egy kórházat. Az Árpád Kórház traumatológiai osztályát 2010-ben teljesen felújították, új mentőbeállót is kapott uniós forrásból az intézmény, majd rá két évre bezárták. Méltatlan ez az állapot a kerülethez, Wintermantel, aki 2015-ben még egy új kórház miatt gyűjtött alárásokat, méltatlanná vált az újpestiek szemében ezzel a húzásával. A jelenleg regnáló polgármester korábban maga is azt mondta, hogy „Újpest, továbbá Észak-Pest Észak-Budával együtt megérdemel egy kórházat„, ám ez a magatartása alapján megváltozhatott.

Címke:

3 thoughts on “Impotensnek bizonyult Wintermantel kórház-ügyben

  1. A gagyikoncertek rendezése..és az amúgy is kényelmes járdájú kertvárosi házak előtt, térkövezés folyik, hogy készülhessen róla egy egy fénykép a polgármester facebook oldalára..és odabiggyeszthesse..”gyarapodunk” „szépülünk” … Nálunk, kimosta a víz a járda alól a földet..lassan egy éve, szóltunk..nem történik semmi.. A kátyúk szaporodnak…A kerület vezetése pedig..a „rendezvényszervezői” szerepkörben tetszeleg. A hivatali ügyek..csak azért mennek..mert Wintermantel előtt, volt egy profi polgármester aki „lerakta a síneket” . Ám így is egyre keservesebb lesz Újpesten élni, Az átmenő forgalom egyre elviselhetetlenebb lesz, az Újpest központ fizetőssé tétele pedig, azt jelenti majd, hogy a kerület peremén élőkre fog még nagyobb teher járulni (Vagy, az egész kerület legyen fizetős, vagy ne legyen.) A polgármester pedig kihasználva a fidesz által ellenségként kezelt facebook-ot, győzelmi híradókkal árasztja el….követőit.. Az ellenvéleményeket nem tűrik.. Természetesen le lettem tiltva, a hozzászólásoknál..

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük