Beindult Wintermantel választási kampánya: most a metróval házal

Közlekedés Újpest

Tegnap este „felrobbantotta” az újpesti közösségi médiát Wintermantel Zsolt fideszes polgármester, amikor is megjelentette új üzenetét tartalmazó propagandaanyagát, melyet beosztottjai gyorsan végig is osztottak a kerületi Facebook-csoportokban (ha már ő tiltva van több helyen is):

Mi egy picit utánajártunk, mire fel ez a „hurráoptimizmus”, és valóban mit takar a most bejelentett „kiviteli tervezés megkezdése. Kanyarodjunk vissza először is a tegnaphoz, ugyanis tegnap fogadta el a Fővárosi Közgyűlés Budapest 2019-es költségvetését. A költségvetési rendelet az önkormányzat költségvetési bevételét 266 milliárd forintban, kiadásait 380 milliárd forintban állapította meg. Az így keletkező 114 milliárd forintos hiányt az előző évek maradványának – 25,3 milliárd forintos – igénybevételével, a hitelszerződések alapján lehívni tervezett 66,7 milliárd forintból, valamint belföldi értékpapírok 28 milliárd forintos bevételeiből finanszírozzák.

A tegnap elfogadott költségvetés mellékletei között kell kutakodni, hogy tényleg megtaláljuk, miről is van szó az M3 metró meghosszabbításával kapcsolatban. Bár igen szűkszavú az anyag, és a „2b melléklet” 397. sorában bukkanhatunk rá a következő címre: „M3 metró meghosszabbítása Káposztásmegyerig előkészítés, tervezés, engedélyeztetés-I. részfeladat

Forrás: budapest.hu
(az összegek ezer Ft-ban értendők)

Minderre a rendelkezésre álló információk alapján 2017 és 2020 között 1,2 milliárd forintot szán a Fővárosi Önkormányzat, és tény, ennek a nagy részét a 2019-es évben fogják felhasználni, kicsivel több, mint 1 milliárd forintot.

Még tavaly számoltunk be arról, hogy a 2018 áprilisában a BKK indított közbeszerzést „M3 metró meghosszabbítása Káposztásmegyerig előkészítés, engedélyes és kiviteli terv készítése” címmel, melyet a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt.; VIKÖTI Mérnöki Iroda Kft. nyert meg, és melynek értéke 3 milliárd forint. Innen is látszik, hogy a tervezés is szakaszos, és nincs egyelőre forrás a teljes 3 milliárd forint kifizetésére, és a 2020. évi előirányzatban sem szerepel még a teljes összeg, ott „csak” egy 122 milliós tétel látható. Egyébként a projektre 2018. december 31-ig 460 millió forintot elköltöttek már.

Az újpesti polgármester még a blogjában is beismerte tavaly novemberben, hogy „jelenleg azonban – minden ellenkező híresztelés ellenére – továbbra sincs szó az M3 metró vonalának Káposztásig tartó meghosszabbításáról„, majd úgy folytatta, hogy ” lépések történtek, hasznos, és előremutató lépések az ügyben, de senki, semmilyen döntést nem hozott arról, hogy megkezdődhet az építkezés.Jelenleg ott tartunk, és ez is jelentős előrelépés, hogy a Főváros 3 milliárd forintot különített el a kiviteli tervek elkészíttetésére” – írta le Wintermantel. A kiviteli tervezés elkészítése sem lesz egy-két hónapos munka, ez több mint 1 éves projekt mivel összetett dologról van szó.

És akkor még nem ejtettünk szót az elkészülő tervek alapján majd egyszer megvalósuló beruházás összköltségéről. Jelen pillanatban még megtippelni sem lehet, hogy mekkora költséget fog ez felemészteni az alagútfúrástól, az állomások megépítésén, a sínpár, a remíz, az intermodális csomópont, a P+R parkolók kialakításán, egyéb közlekedésfejlesztési kiegészítő beruházásokon keresztül a metróbeszerzésekig. Felsorolni sem lehet, mennyi tételből fog ez összeállni.

Megkérdezett szakértő szerint „nagyon tág még jelenleg a mozgástér, mivel nem ismertek egyelőre a tervek, és egy darabig még nem is nagyon lesznek: 500 milliárd forinttól egészen a 800-900 milliárd forintig is elszállhat az ár, ha mindent összeveszünk.” Nem beszélve azokról a drágító tényezőkről, melyek mostanában a magyar építőipart sújtják: munkaerőhiány, állami beruházások túlárazása, építőanyagok drágulása, stb. És ezt ki finanszírozza? Ez egy nagyon jó kérdés jelen pillanatban, ugyanis ekkora összeg, akár az 500 milliárdot, akár a 800 milliárdot nézzük, sehol nem áll rendelkezésre. Az nyilvánvaló, hogy az EU 2020-ig tartó költségvetési ciklusában ez nem fog szerepelni, a 2021-től esedékes következő 7 éves periódusra készülő tervekben ez a projekt információink szerint egyáltalán nem szerepel. A magyar államnak nagyon mélyen a zsebébe kellene nyúlnia, hogy ezt a projektet finanszírozni tudja. Azt pedig egyenesen felejtsük el, hogy a cechet Budapest állja. Az a Budapest, melynek csak az idei költségvetésében 114 milliárd forintos lyuk (hiány) tátong, és rövid-középtávon esélye nincs arra, hogy ebből a spirálból kikerüljön.

Szóval Wintermantel Zsolt, Újpest fideszes polgármestere a tegnapi napon az ég világon kívül semmi újat nem mondott el, csupán kihasználta a Fővárosi Közgyűlésen elfogadott 2019-es költségvetés apropóját, hogy népszerűsítse kicsit saját magát, és hitegesse az újpesti választópolgárokat. Érthető az igyekezete, valamint a mostanában feltűnt ígéretcunami a kormánypárti városvezető részéről, mivel 2019 októberében önkormányzati választások lesznek, és majd egy éve Újpest bebizonyította, hogy nem kér a Fideszből, nem kér abból a politikából, amit Wintermantel Zsolt is képvisel országosan és a kerületben egyaránt.

Borítókép: 24.hu

Címke:

1 thought on “Beindult Wintermantel választási kampánya: most a metróval házal

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük