Az újpesti NER rátámadt az ellenzéki pártokra – avagy báránybőrbe bújt farkasok Újpesten is

politika

A fideszes Wintermantel Zsolt vezette újpesti városvezetés rátámadt az ellenzéki pártokra – mondják az újpesti érintettek. Országosan már ehhez hozzászokhattak az ellenzéki pártok a NER (=Nemzeti Együttműködés Rendszere) elmúlt nyolc éve alatt, most Újpesten is újabb ízelítőt kaptak.

Mint tudjuk, és ahogy arról beszámoltunk korábban, az ellenzéki pártok november 10-én aláírást gyűjtöttek Újpesten is az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról az önkormányzat által is elismerten közterületen, nevezetesen a Szent István téren. Körülbelül tíz nappal később a Momentum, az MSZP, a DK  és a Jobbik is határozatban kapott figyelmeztetést, mert a Polgármesteri Hivatal szerint jogsértést követtek el aláírásgyűjtő akciójukkal.  Az újpesti NER szerint az aláírásgyűjtést az ellenzéki pártoknak be kellett volna jelenteniük a jegyzőnél. Továbbá a piac előtti közterületet közterület-használati szerződéssel az Önkormányzat átadta az Újpesti Piac és Vásárcsarnok Kft.-nek, mint használónak. A Polgármesteri Hivatal szerint ezért a gyalogos sétány munkahelynek is minősül, ahol pártoknak lényegében nincs helye. Arra is felhívták állítólagosan a figyelmüket, hogy ismételt jogsértés esetén akár 2 millió forintos közigazgatási bírságot is kiszabhatnak. A határozatot az újpesti jegyző, Dr. Tahon Róbert, közkeletűbb nevén az „újpesti Polt Péter” megbízásából írták alá.

Az ellenzéki pártok kivétel nélkül megdöbbentek a határozaton, hiszen számunkra a a gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvény az irányadó, azaz közterületen, szabadon végezhetik törvény alapján a tevékenységüket, aláírást gyűjthetnek, tarthatják a kapcsolatot a választópolgárokkal. Úgy tudjuk ráadásul, hogy az ellenzéki pártok törvényesen be is jelentették akciójukat a rendőrségen, mely semmilyen kifogással nem élt. Az ellenzéki pártok szerint törvényben rögzített jogaik gyakorlásában akarja az újpesti fideszes NER korlátozni őket, hiszen a fideszes városvezetés semmilyen helyi rendelettel, határozattal sem jogosult akadályozni az ellenzéki pártok törvényes működését az újpesti közterületeken, nem szoríthatják ki őket újpesti közterületekről másokkal kötött közterület-használati szerződésekkel, így nem sajátíthatják ki a köz területeit. Szerintük szintén nem jogosult az önkormányzat a törvényhez képest további kötelezettségeket megállapítani a számukra. Véleményük szerint egyértelmű, hogy az újpesti Polgármesteri Hivatal jogellenesen, lépésről-lépésre akarja őket kiszorítani Újpest forgalmasabb közterületeiről. Erre szolgálhat a Polgármesteri Hivatal által kötött közterület-használati szerződésre való hivatkozás is. Szerintük éppen ezért jogsértést nem ők, hanem az újpesti NER követett el ezekkel a határozatokkal. A helyi Fidesz aggodalmai megalapozottak lehetnek, hiszen a tavaszi országgyűlési választást elbukta Újpesten a Fidesz, az újpesti szavazópolgárok nagy többsége pedig az ellenzéki pártokra szavazott. Nyilvánvaló, hogy van félnivalója az újpesti fideszeseknek a jövő májusi Európa Parlamenti, majd az őszi önkormányzati választásoktól is.

Kérdésünkre az összes érintett párt megerősítette, hogy a szerintük jogellenes határozat ellen fellebbezést nyújtanak be, és minden törvényes lehetőséggel élve harcolnak fognak igazukért.  A további fejleményekről tudósítani fogunk.

Címke:

2 thoughts on “Az újpesti NER rátámadt az ellenzéki pártokra – avagy báránybőrbe bújt farkasok Újpesten is

  1. Szerintem ez az eset éppen olyan, mint ahogyan a kalandos tekintetű MNB Elnök próbálta megmagyarázni, hogy miként lehet közpénzeket titokban elsíbolni úgy, hogy – SZERINTE!!! – az alapítványokhoz átutalt közpénz „elveszti közpénz jellegét”. Szóval egy nagy marhaság az ilyen mellébeszélés, mert egy közterület ettől még nem fogja közterület-jellegét elveszíteni, hogy annak kezelését átadja egy társulatnak!
    Az Újpesti Piac és Vásárcsarnok Kft. KÖZTERÜLET használatát vette át, de nem minősítheti át azt! Magyarul, ettől egy közterületi sétány nem válik automatikusan munkaterületté! (Különösen nem, ha ott egyébként semmiféle effektív munka nem folyik.)
    Az ilyen próbálkozások, ál-jogi csűrcsavarok valóban nem szolgálnak más célt, mint a demokratikus alapjogok csorbítását, az ellenzék – vagy bármilyen általuk nem kívánatos szervezet – kiszorítását a közterületekről.
    Jó, hogy éppen hamarosan indul egy EU-s vizsgálat arról, hogy hogyan is áll Magyarországon a jogállamiság. Ezt a konkrét esetet – mint jó példát – fotókkal és a határozattal együtt prezentálni kellene a bizottság számára.
    esti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük