Székesdűlő – Újpest mostohagyermeke?

Újpest

Székesdűlő Újpest utolsó szeglete, ahol még nincsenek szilárd burkolatú utak. A kérdés megoldása a mai napig várat magára, az ott élő újpestiek újra és újra kérik az utak XXI. századnak megfelelő átalakítását. Összetartó közösség az övék, egyesületük is van, tartják egymással a kapcsolatot.

Történt ugyanis, hogy az őket is érintő szabályozási terv előkészítésének meghirdetett időpontjára megjelentek, és tudni szerették volna az útburkolat kérdésére az Önkormányzat reakcióit. Megnyugtató választ sem akkor, sem azóta sem kaptak. Megalázást annál inkább.

Az önkormányzattal szerződéses viszonyban lévő Civil Rádió adásában a fideszes polgármester, Wintermantel Zsolt osztotta meg gondolatait. Először is azzal sértette meg az ott élőket, hogy célzott arra, hogy mintha egy helyi vállalkozó ösztönzésére mentek volna csak el az őket is érintő hivatalos közmeghallgatásra. Ezzel megkérdőjelezte azt, hogy az ott élők felnőtt állampolgárok lennének, akik szeretnének tudni, és részt venni a róluk szóló döntésekben, ahogy korábban is. Így hangzott el a fidezses polgármester állítása: „most valóban fölkerekedett 20-30 ember, azt is tudjuk, hogy nagyjából miért. Mert van ott egy vállalkozó, aki úgy akarja a saját ingatlanját hasznosítani jelentős fejlesztéssel, hogy hozzá a kötelező közúti kapcsolatot nem kívánja kiépíteni – legalábbis ez az erős vélelmünk, ennek egy részét írásba is adta. És ő ott kvázi felhergelte ezt a néhány embert, vagy van egy ilyen olvasata is a dolognak.” Ez amolyan kis helyi sorosozás: nyilván a helyi Soros György küldte az állampolgárokat, nem maguktól mentek. Nem csoda, hogy az érintetteknek ez igazán rosszul esett.

Ráadásul az egyik már 28 éve ott élő lakó beírására a fideszes Wintermantel Zsolt az alábbiakat válaszolta: „A beírónak a stílusából és fogalmazásából is látszik, hogy nem a barátunk abban az értelemben, hogy problémája van a székesdűlői úthálózattal.” Azaz, aki nem ért egyet mindenben fideszes polgármesterrel, vagy csak felemeli a szavát valamely kérdés mellett, mely nincs megoldva, az egyszerűen nem a barátjuk.  A stílus maga az ember. Ez a válasz igen árulkodó a jelenlegi fideszes polgármesterre nézve.

Utalt arra is a polgármester, hogy az ott élők jobb módúak, és kihasználták a helyzetet, amikor építkeztek. Azt mondja, hogy „kihasználva az építési szabályokat elkezdtek ilyen 200-300 négyzetméteres családi házak épülni úgy, hogy semmilyen alap infrastruktúra nem volt kiépítve.” Elismeri Wintermantel úr, hogy a rendszer kiépítése csak pénz kérdése, és azt is, hogy „… amikor a költségvetés van, akkor nemcsak én, hanem a kollégák is hátrább sorolják.” Azaz az önkormányzatnak nem prioritása Újpest utolsó kis városrésze, ahol még szilárd burkolatú út és elkülönített rendszerű esővízgyűjtő csatornarendszer sincsen.

A székesdűlőiek felháborodtak a polgármester szerintük megalázó, nyegle magatartásán. Úgy értik megalázta őket Wintermantel Zsolt, valamint a helyi fideszes városvezetés másodrendű újpestieknek tekinti őket.

Közben Varju László, Újpest országgyűlési képviselője levélben fordult Szatmáry Kristóf Budapesti Útépítési Program koordinálásáért felelős miniszteri biztoshoz, hogy megkérdezze:

  1. Számíthatnak-e Székesdűlő lakói a Budapesti Útépítési Program keretében földutjaik fejlesztésére?
  2. Milyen nagyságrendű fejlesztésekre számíthatnak?
  3. A fejlesztések együtt járnak-e majd a csapadékvíz-elvezetésének biztosításával is?
  4. Mikortól számíthatnak a település lakói a fejlesztések megkezdésére és mikor a munkálatok befejezésére?
  5. Tervezik-e – a gyors előrehaladás zálogaként – a kerület egyes vezetőivel és a helyi lakosokkal az együttműködést?

A kérdésekre a következő válasz érkezett: „Az, hogy mely szilárd burkolat nélküli utcák kapcsán kerül pályázat benyújtásra, az önkormányzattól függ, de fontos szempont, hogy rendelkezésre állnak-e megfelelő kivitelezési tervek, valamint építési engedélyek. A kerület vezetőivel történő kapcsolatfelvétel az együttműködés jegyében megtörtént, az önkormányzat adatszolgáltatása révén folyamatban van az igény- és helyzetfelmérés.

Tagged

1 thought on “Székesdűlő – Újpest mostohagyermeke?

  1. Kedves Admin

    Pár hónapja költöztem Székesdűlőre és azonnal el is kezdtem levelezni az újpesti és a dunakeszi önkormányzatokkal egyaránt. (Dunakeszivel azért mert Újpesttől azt a választ kaptam, hogy a Székesdúlő sor egyik fele már hozzájuk tartozik)
    Nagyon szeretnék mielőbb valami megoldást találni az úthálózat rendbetételére.
    Kérem ha bámiben tudnánk együttműködni, jelezzék….talán nem kellene hagyni, hogy mindig egy-két udvarias válasszal lerázzanak mert az itt lakóktól tudom, hogy lassan több évtizedes problémáról van szó.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük