Megszavazták a Sargentini-jelentést!

közélet politika

Az Európai Parlament kedden 13:15 órakor tartott szavazást a Sargentini-jelentéssel kapcsolatban. A képviselők csaknem 69%-a, azaz több mint kétharmada jóváhagyta a magyarországi helyzetről szóló jelentést. Mindennek a következménye az, hogy Magyarország kormányának más nemzeti kormányok előtt kell megvédenie magát, és bebizonyítani, hogy Magyarországon nem sérülnek az európai értékek.

A szavazás eredménye: 448 igen, 197 nem és 48 tartózkodás.

Igyekszünk megszólaltatni helyi politikusokat, a véleményeik hamarosan válaszukat követően megjelennek. A leveleket elküldtük Wintermantel Zsolt, Trippon Norbert, Varju László valamint Perneczky László részére, valamint más helyi pártok képviselőit is szeretnénk megszólaltatni.

Varjú László (DK) megválasztott parlamenti képviselő az alábbi választ küldte el számunkra: „Orbán veszített, Magyarország győzött! A Sargentini-jelentés az Orbán-kormányt, annak lopásait, jogtiprásait ítélte el, és nem Magyarországot. A DK képviselői igennel szavaztak, csakúgy mint a többség. De ez most csak részsiker. Véleményem szerint a diktatúra bukását, a korrupció visszaszorítását itthon kell megvalósítanunk.

Wintermantel Zsolt (Fidesz) polgármester tegnap a facebook oldalán csak annyit írt, hogy „Szokták kérdezni miért örülök az FTC, a Vidi, vagy bármely Magyar csapat külföldi sikerének. Pont ugyanazért, amiért sohasem, sehol, semmilyen körülmények között nem szavaznék Magyarország ellen! Szokták volt mondani: elválik a sz@r a májtól!

Trippon Norbert (MSZP): „Régóta mondjuk, hogy Magyarország a Fidesz-kormány intézkedései miatt már nem tekinthető klasszikus nyugatias, jogállami demokráciának, sokkal inkább egy keleties, hibrid rezsimről beszélhetünk. Ebből a szempontból az Európai Parlament előtt lévő jelentés sok újdonságot nem tartalmaz, megállapításai összességében megalapozottak. Az Orbán-kormány hatalomgyakorlási módszerei nem összeegyeztethetőek Magyarország, a magyar nép érdekeivel és az Európai Unió közösen elfogadott értékeivel sem. Egyértelmű, hogy az Orbán-rezsim szégyent hozott Magyarországra, csorbítja a magyarok jó hírét Európában.

Molnár Tibor helyett Déri Tibor (Momentum) válaszolt feltett kérdéseinkre: „Az Európai Parlamentben a képviselők most nem Magyarországról mondtak véleményt, hanem az Orbán-kormány által hozott intézkedésekről, és konkrétan a magyarországi helyzetről. Aki most azt meri mondani, hogy csak a bevándorlás volt a szavazás témája, az hazudik, és megint hülyének nézi az embereket. Szerencse, hogy európai polgártársaink nem veszik be azt a csomó hülyeséget, amit a Kormány mond. Szerintem ez az első lépés a jogállamiság helyreállításhoz.

Holmár Ágnes (PM): Mérhetetlenül szomorú az a tény, hogy ma az Európai Parlament 2/3-al megszavazta Judith Sargentini javaslatát, miszerint hazánk ellen alkalmazhatják a 7-es cikkelyt. A Fidesszel még saját Néppárti frakciója is szembeszállt, ami a frakcióból való kizárásukat is előre jelezheti. Szégyen, hogy a Fidesz és Orbán Viktor ide juttatta az országot, a szólásszabadság, vallásszabadság, a tudomány szabadságának, az alapvető emberi jogok megsértésével, és a demokrácia lebontásával. Ami ellentétes mindazzal, a törekvésünkkel, ami miatt 2004-ben beléptünk az Unióba, csatlakozva ezzel egy egységes szabad, demokratikus Európához.

Perneczky László (LMP) kicsit bővebben fejtette ki álláspontját: 2/3 az 2/3 . A Sargentini-jelentés tényszerűen tár fel 12 témakört, a következtetései pontosak. Sőt, a 20 éve súlyosbodó korrupció, a független intézmények pártállami befoglalása ügyében szigorúbb is lehetett volna: a sok kis fideszes aljasság rendszerré állt össze. Igen, így igaz. Nem tartom azonban helyesnek, ha ha a “vádlott” szavazatával is részt vesz az ítélet meghozatalában. Nota bene, a lehetséges szankciók pedig nem csak a bűnös Fideszeseket fogják sújtani, hanem minden magyar embert – sőt, azokat még inkább! Nem szavaznék sem az igazság, sem Magyarország ellenében – így a nem-szavazás elfogadható feloldása a dilemmának. Mert mi lesz most? Az állami propaganda régi-új (hamis) ellenségképet mutat fel, brüsszelezik-sorosozik-migránsozik szakadatlan az EP-választásokig, a miniszterelnökből ellenálló hőst hazudnak… nem lesz építő hangulat. Ezzel együtt is, az LMP pedig sohase fog az EU-tól vagy bármely nemzetközi vagy külső erőktől beavatkozást kérni belpolitikai ügyek elrendezéséhez. A magyar közállapotokat mi, magyar emberek alakítjuk.

Czigler László, a IV. kerületi Jobbik vezetője az alábbi válaszokat juttatta el hozzánk:  A Sargentini-jelentés elfogadásáról szóló szavazáson Balczó Zoltán a Jobbik képviselője, ígéretéhez híven, tartózkodott. Indoklásában elmondta, hogy azért tette , mert a hetes cikk szerinti eljárás megindítása amelynek végső szankciói nem egy kormányt, hanem egy egész országot sújtanának. Persze a Habony-média ezt kiforgatva, az összes csatornán azt kommunikálja, hogy a Jobbik támogatta a jelentés elfogadását. A tények elferdítése nem áll tőlük távol. A jelentés egyébként több megállapítása megalapozott. Ezek a teljesség igénye nélkül: az államigazgatást átszövő korrupció, média túlsúly, amelyben közpénzen folyik az agymosás, a választók manipulációja, a csak a nevükben független szervezetek miként teszik tönkre ellenfeleiket, pl. Jobbik gazdasági ellehetetlenítése vagy az álcivil szervezetek, pénzelése saját céljai érdekében. Azonban szerintem erős túlzás, hogy Magyarországon erősen jelen van, sőt növekszik az antiszemitizmus, a rasszizmus, a nők diszkriminálása.

Címke:

1 thought on “Megszavazták a Sargentini-jelentést!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük