Szving, nosztalgia, közös éneklés – felejthetetlen koncert az Idősek Világnapján Újpesten
A Szent István tér ismét megtelt élettel és zenével, amikor az Idősek Világnapja alkalmából egy különleges koncerttel lepték meg az újpesti lakosokat. Az esemény főszereplői nem mások voltak, mint Falusi Mariann, Takács Nikolas, és a Swing à La Django zenekar, akik együtt, országos premierként léptek színpadra. Az est olyan szívmelengető pillanatokkal ajándékozta meg a közönséget, melyeket nehéz lesz elfelejteni.
Az idősebb generáció számára jól ismert táncdalok hangzottak fel a másfél órás nagykoncert során, amelyek sokakat visszarepítettek a múlt emlékezetes pillanataiba. A közönség nem csupán hallgatója, de aktív részese is volt az estének: együtt dúdolták a slágereket a zenekarral, ami igazán különleges hangulatot teremtett.
A rendezvény sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy minden résztvevő egy kis nosztalgiával és sok örömmel távozott. Bedő Kata kulturális alpolgármester külön köszönetet mondott mindenkinek, aki jelen volt, és hozzájárult ahhoz, hogy ez az este valóban emlékezetessé váljon.