Még a tanárokat is letesztelné az önkormányzat
Déri Tibor, Újpest polgármestere ma este jelentette be, hogy szűréssel igyekeznek fékezni a vírus terjedését Újpesten. Ennek keretében Újpest Önkormányzata koronavírus gyorstesztet biztosít minden óvodai, bölcsődei dolgozóknak, a szociális intézmények dolgozóinak, illetve a Fővárosi Önkormányzattal közösen felajánlják a térítésmentes tesztelés lehetőségét az újpesti közoktatási intézmények pedagógusainak, munkatársainak.
A polgármesteri közlemény kiemeli, hogy nagyon fontos, hogy lássák a járvány valós terjedését, és ha tudják, igyekezzenek a terjedési láncot megbontani – ugyanis most ez az, amit tehetnek itt helyben a már bevezetett óvintézkedések mellett.
Hozzátette, hogy az önkormányzat által fenntartott gondozóházakban pedig az elmúlt hónapokhoz hasonlóan továbbra is biztosítják a folyamatos tesztelést, hogy a bentlakó polgárok biztonságban legyenek.




