
A Fidesz érdekét képviselve valótlan állításokkal mocskolják az ellenzéki együttműködést Újpesten
Ma reggel az MSZP Újpest-Káposztásmegyeri Szervezete közleményt jelentetett meg Facebook oldalán, melyben azt írják, hogy számos MSZP-tag, -támogató kapott a napokban olyan névre szóló névtelen levelet postai úton, melyben magát az MSZP-t, az újpesti együttműködésben szereplő valamennyi pártot, valamint a közös polgármesterjelöltet, Déri Tibort „mocskolják„.
A levelekhez vélhetően olyan adatbázist használtak fel, melyre sem engedélyük, sem jogosultságuk nem volt, és teljes mértékben kimerítheti a jogosulatlan adatkezelést is. Ennek megfelelően több magánszemély és a párt is jogi lépéseket tesz, hiszen nyilvánvaló, hogy egy meghatározott lista felhasználásával kerültek ki a személyes adatok.
A közlemény szerint egyértelmű, hogy a „botrányról botrányra bukdácsoló fideszes Wintermantel Zsolt és köre retteg az újpesti hatpárti ellenzéki összefogástól, retteg hatalmának elvesztésétől. Az ilyen jellegű szánalmas provokációk valójában az ő érdeküket szolgálja.„
A párt közleményét úgy zárja: „Büszkék vagyunk az újpesti ellenzék egységére, és mindent megteszünk az önkormányzati választáson elérendő győzelemért.„