Szijjártó bejelentette, hogy már csak nyolc magyar űrhajós-jelölt van versenyben

tech

A magyar külügyminiszter Párizsban, az Európai Űrügynökség miniszteri tanácsának ülésén beszélt arról, hogy Magyarország a valaha volt legnagyobb, nagyjából 100 millió dollár értékű űrprogramját hirdette meg, amelynek egyik célja, hogy ismét magyar űrhajós jusson a világűrbe.

Elmondta, hogy a HUNOR program keretében az amerikai Axiom Space Inc. együttműködéséve 2024 végén vagy 2025 elején harminc napos kutatási misszión vesz majd részt egy magyar űrhajós a Nemzetközi Űrállomáson, ahol tizenkét magyar eszközt fog tesztelni és nyolc kísérletet végez magyar kutatócsoportok számára.

Szijjártó Péter azt mondta, 244-en jelentkeztek magyar űrhajósnak, közülük 39 nő, de már csak nyolcan vannak versenyben, év végére pedig már csak négyen lesznek. Azt, hogy ki lesz az az egy, aki elvileg tényleg mehet az űrbe, a misszió előtti hetekben fogják kiválasztani.

Arról is beszélt, hogy kedden megállapodást írtak alá az ESA-val, miszerint öt év alatt négymilliárd forintnyi támogatást kapnak magyar kis- és közepes vállalkozások a nagy európai projektekhez szükséges technológiai háttér kifejlesztéséhez. (MTI)

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük