Elbúcsúzott Tüttő Kata és Mirkóczki Ádám a közélettől

„Viszlát, és kösz a halakat!” – röviden, Douglas Adamst idézve búcsúzott el az MSZP-s Tüttő Kata a közélettől az Instagramon azt követően, hogy október 1-jétől már nem főpolgármester-helyettes. Azt nem tudni, hogy végleges-e a búcsú. Az Index észrevette azt is, hogy Eger volt polgármestere, Mirkóczki Ádám is elköszönt, de ő egy hosszabb bejegyzést írt a Facebookra. A korábbi jobbikos, most független politikus köszönetet mondott a […]

Olvass tovább

Ítélet: Budai Gyula megsértette Tüttő Kata jóhírnevét

Csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla előtt volt annak a polgári pernek a másodfokú tárgyalása, amelyet Tüttő Kata indított Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő ellen személyiségi jogi perben. Az ügyben az elsőfokú ítéletet 2024. február 27-én hozta meg a Budapest Környéki Törvényszék, amelynek döntését az Ítélőtábla tegnap helybenhagyta, de azzal, hogy a sérelemdíj összegét 350 ezerről 800 […]

Olvass tovább

Tüttő Kata vezeti az MSZP EP-listáját

Tüttő Kata főpolgármester-helyettes vezeti az MSZP európai parlamenti (EP-) listáját – jelentette be a párt választmányának elnöke szombaton. Hiller István az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón ismertette a választmányi döntést, miszerint a listán Tüttő Katát Gurmai Zita frakcióvezető-helyettes, a nőtagozat elnöke, Harangozó Gábor volt EP-képviselő, Andor László volt uniós biztos és Bazin Levente miskolci önkormányzati […]

Olvass tovább

Pert nyert a főváros, kiderülhet, mennyit buknak a szolgáltatók a vízdíj 2013-as szinten tartásával

Nem számít döntéselőkészítő anyagnak a vízdíjra vonatkozó számítás, így ki kell adni, hogy a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivtal (MEKH) milyen díjmegállapítással, változással kapcsolatos javaslatokat tett a kormánynak – döntött a bíróság első fokon a Népszava cikke szerint. A hivatalt Tüttő Kata főpolgármester-helyettes perelte be, miután közérdekű adatigényléssel sem kapta meg az információkat. A MEKH évente végez […]

Olvass tovább

Megerősítik az újpesti gátrendszert, 35000 embert és vagyonát fogja védeni

Az észak-pesti árvízvédelmi rendszer rendbetétele és fejlesztése elengedhetetlen. Rengeteg ember él az érintett területen, az ő biztonságuk a tét – jelentette ki Déri Tibor polgármester ma reggeli posztjában. A főváros által végzett beruházás nyomán 4,5 kilométernyi gát újul meg. Elvégzik a szükséges magasításokat, megerősítéseket. A víz-közműrendszer sem marad érintetlen, ezen kívül védett lesz a Fővárosi […]

Olvass tovább

Húszmilliárd forintból részben megújul a főváros ivóvízhálózata

Az európai unió húszmilliárd forintos támogatásából részben megújul a főváros ivóvízhálózata – jelentette be Budapest városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettese szerdán.  Tüttő Kata a Fővárosi Vízművek budafoki telephelyén tartott sajtótájékoztatóján elmondta: ez az elmúlt évtizedek legnagyobb ivóvízminőség-javító beruházása Budapesten, ahol még mindig vannak ólomcsövek. Azok cseréje „égető”, a program segítségével pedig háromezer ilyen bekötést tudnak kicserélni – […]

Olvass tovább

Tüttő Kata: 50 milliárdot akar elvenni a kormány Budapest adóbevételeiből

Az ország fővárosa működni fog holnap és holnapután is, a kormányzati elvonások ellenére – jelentette ki Tüttő Kata szocialista főpolgármester-helyettes a Klubrádióban. Mint mondta, a kormány elvonásai miatt „Budapesten annyi pénz hiányzik, (…) nincs az a gondolkodásmennyiség, nincs az a racionalizálás (…) itt már nem lehet kompenzálni”. A fővárosban élők által befizetett személyi jövedelemadóból, áfából […]

Olvass tovább

Tüttő Kata: Tényleg nincs pénze Budapestnek a közösségi közlekedés és a közvilágítás fenntartására?

Budapest főpolgármester-helyettese, Tüttő Kata indulatos posztban próbálta bemutatni, hogy a kormányzati elvonások hogyan lehetetlenítik el a Fővárosi Önkormányzat működését. Tüttő Kata összefoglalta tehát: „miután az állam majd minden befizetett adónkat elnyeli, tényleg nem marad pénze Budapestnek a közösségi közlekedés és a közvilágítás fenntartására. Na, de mi lehet fontosabb mint az, hogy 3 millió ember munkába […]

Olvass tovább

Tüttő Kata: fosztogatnak, mint róka a tyúkólat

Éles hangú bejegyzésben kéri számon a kormányt Tüttő Kata, a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes. A szocialista politikus arról írt, hogy a Magyar Közlöny olvasgatása „már reggeli rutinjává vált, mert kiváltja a kávét”. Tüttő azt is írja: csak a napokban számos olyan új rendelet született, ami egyre mélyebb gödröt ás Budapest számára – olvasható az Újpest Médián. […]

Olvass tovább

1,8 milliárdba kerül a Cséry-telep kármentesítése, hulladékudvar lesz a helyén

A telken a főváros egyik legnagyobb hulladékudvara készülne majd, uniós pénzből, aminek hála a dél-pesti szemetet gyorsabban és kevesebb járművel lehet majd begyűjteni. A főváros több mint 1,8 milliárd forintot biztosít saját forrásból az egykori Cséry-telep egy részének kármentesítésére. A területen lesz majd a dél-pesti kerületek hulladékainak tömörítését is végző logisztikai és szolgáltató központ – […]

Olvass tovább