
Varju László: Nem elfogadható, hogy a kormány különbséget tesz az önkormányzatok között
Szeptember végén jelent meg egy kormányrendelet, melyben a kormány 15 milliárd forintnyi fejlesztési támogatás kiosztásáról rendelkezett. A korábbi „gyakorlattal” megegyezően ismételten a kormánypárti kézben lévő kerületek részesültek támogatásban. míg a baloldali vezetésű kerületek kimaradtak a támogatottak sorából.
Erről tartott sajtótájékoztatót előző héten Varju László, ahol elmondta, hogy a héten az Országházban is felszólal az igazságtalanság ellen. Így is tett és felszólalásában hivatkozott Déri Tibor Orbán Viktornak címzett levelére is, melyben a polgármester tételesen felsorolta, hogy milyen fejlesztésekre lenne szükség Újpesten, ahol jó helye lenne a támogatásnak.
Kerületünk országgyűlési képviselője Székesdűlő helyzetét emelte ki „Csak a kiváltságosok járhatnak jó úton?” című azonnali kérdésében és elmondta, hogy „ha kormányváltás kell ahhoz, hogy az újpesti lakosok megfelelő minőségű utakon járjanak, akkor kormányváltás lesz, mert az újpestiek a legjobbat érdemlik.”