
Áder János a köznevelési törvény módosításait is szó nélkül írta alá
A parlament.hu állapotjelzése szerint tegnap Áder János aláírta a köznevelési törvény módosítását – vette észre a Mérce. A Köztársasági Elnöki Hivatal még nem kommunikálta a döntést.
A köznevelési törvény módosítását a múlt héten fogadták el az Országgyűlésben.
Amire ezt követően számítani kell:
- a magántanulókat egyéni munkarendben tanulókká nevezik át,
- arról innentől nem az adott iskola igazgatója, hanem az állam dönt, ki lehet ilyen tanuló,
- az iskolaigazgatók kinevezésének véleményezési jogát elveszik a tantestületektől és a szülőktől, és
- nehéz helyzetbe kerülnek az alternatív iskolák.
Civilek már korábban bejelentették, hogy augusztus 31-én, a Kossuth téren tiltakoznak a törvény ellen. A szervezők szerint a törvénymódosítás ellehetetleníti az alternatív iskolák működését.
Gulyás Gergely korábban azt mondta, egy fontos részletkérdés tekintetében változtatott csak a kormány, meghagyják a szóbeli értékelés lehetőségét – az Oktatási Hivatal engedélyével –, ez az alternatív iskoláknak engedmény, többek között a Waldorf-iskoláknak.
Forrás: HVG; kép: 24.hu