Déri Tibor: Támogatást adunk a rezsihez és az energetikai korszerűsítéshez!
„Támogatást adunk a rezsihez és az energetikai korszerűsítéshez!” – jelentette be Facebook oldalán Déri Tibor.
Orbán Viktor azt mondta, hogy akinek kevés a pénze a rezsiszámlákra, az keressen többet. Ez Moszkva logikája. Mi tudunk jobbat. Olyat, ami nekünk, magyaroknak megfelelőbb. Mi nem hazudjuk a rezsicsökkentésnek a kormány rezsiemelését. És nem folytatjuk azt a rossz gyakorlatot, hogy csak a fogyasztástól tesszük függővé az árat. – fogalmaz a polgármester.
Hiszen a jövedelmi helyzet is döntő fontosságú. Ezért aztán ameddig a kormány eladott 500 millió köbméter gázt a szerbeknek, hogy most méregdrágán kuncsoroghasson a pótlásért (amit persze majd velünk fizettet meg, Moszkva meg kaszál rajta), addig mi dolgoztunk. – olvasható a bejegyzésben.
A részletekről a következőket árulta el:
„A napokban kerül az illetékes bizottságok, a héten pedig képviselőtestület elé Perneczky László alpolgármester úr előterjesztése, amely alapján a megnövekedett fogyasztási időszakban (november 1.-április 30.)
A háztartási áram és a gázfelhasználáshoz (de a közös költség ezen elemeihez is) támogatást nyújtunk.
Mindazok kaphatnak támogatást, ahol az egy főre eső nettó jövedelem nem több, mint 119 700 Ft.
Ez azt jelenti, hogy ha egy két gyermekes családban szülők összjövedelme nettó 478 800 Ft alatt marad, ott már adható támogatás.
Ugyanez egy három gyermekes családban 598 500 Ft-os nettó jövedelemig érvényes.
A rezsitámogatás mértéke jövedelmi helyzettől függően havi 10-16 000 Ft között változik. Aki a támogatott körön belül jobban keres, az kevesebbet kap, akinek kisebb a jövedelme, az többet.
És ami fontos még: a szociális alapon járó lakhatási támogatás is megmarad, vagyis a leginkább rászorulók a fűtésszezonban havonta 24 ezer, összesen tehát 150 ezer forint támogatást kapnak!
És ez még nem minden. A Fidesz 2010-ben azt ígérte, hogy minden évben energiatakarékossá alakítják a lakóingatlanok 10%-át. Vagyis mostanra már minden lakás korszerű lenne. Természetesen az ígéretből nem lett semmi, de nekünk muszáj lépnünk, még ha csak apránként is.
Szintén a héten döntünk Czigler László alpolgármester úr javaslatáról, hogy növeljük az energihatékonysági beruházásokra adható támogatásokat. A konstrukció lényege, hogy az ehhez felvett hitel törlesztőjébe szállunk be.
Egy nagy panelház, amiben van 90 lakás, ezután évente csaknem 2 000 000 Ft törlesztési támogatást is kaphat.
Támogatjuk a nyílászáró-cseréket.
Támogatjuk a tető és a homlokzat szigetelését.
Támogatjuk az épületgépészet korszerűsítését.
Sok számolással, sok javaslat meghallgatásával, megoldások kidolgozásával készültünk a képviselőtestület soron következő ülésére. Tudom, hogy jóval nagyobb segítségnek is lenne helye. Abból a pénzből, amit még nem vontak el tőlünk, ennyire telik. De ezt odaadjuk Újpest dolgos polgárainak, még mielőtt ezt is elvennék tőlünk!” – zárja sorait Déri.