
Nyugdíjba vonul az Örkény Színházból Csuja Imre
Csuja Imre 2004-től volt az Örkény Színház társulatának alapító tagja. Színházi szerepei mellett filmes munkássága is jelentős. A színház közölte, hogy a jövő évadtól bár jelenlegi szerepeit megtartja, de új próbafolyamatot nem vállal.
„Csuja Imrét, alapító tagunkat, nyugdíjba vonulása kapcsán köszöntöttük. Jövő évadtól szerepeit megtartja, de új próbafolyamatot nem vállal” – írta az Örkény Színház Facebook-oldala.
A színház honlapján található információk szerint Csuja Imre 1984-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Simon Zsuzsa osztályában. Ezután a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött. 1987-től a debreceni Csokonai Színház, 1989-től az egri Gárdonyi Géza Színház, majd 1990-től négy évig a budapesti Arany János Színház tagja. Ezután tíz évig szabadúszó. 2004-től az Örkény Színház társulatának alapító tagja. Színházi szerepei mellett filmes munkássága is jelentős.