
Új korszak kezdődik a Demokratikus Koalíció életében – Dobrev Klára veszi át a vezetést
A Demokratikus Koalíció új korszak elé néz – jelentette ki Molnár Csaba, a párt ügyvezető alelnöke pénteken, budapesti sajtótájékoztatóján, egy nappal azután, hogy Gyurcsány Ferenc bejelentette visszavonulását a közélettől, és lemondott pártelnöki és frakcióvezetői pozíciójáról. Molnár közölte: a DK közössége meggyőződéssel vallja, hogy Gyurcsány Ferenc volt a rendszerváltás utáni Magyarország legtisztességesebb miniszterelnöke, aki mindig az ország érdekeit helyezte előtérbe.
A DK elnöki posztjára Dobrev Klára már bejelentette indulását, és – mint Molnár fogalmazott – ezt „meglehetősen biztosra is lehet venni”. Jelen állás szerint más nem jelezte, hogy megmérettetné magát. Az elnökválasztás május 28. és június 1. között zajlik majd online, minden párttag szavazhat. A választásig Molnár Csaba ügyvezetőként irányítja a pártot.
Molnár megerősítette, hogy a Demokratikus Koalíció a 2026-os országgyűlési választáson mind a 106 egyéni körzetben saját jelöltet állít, és önálló listával indul. Hozzátette: Dobrev Klára az elnökké választását követően is túlnyomórészt Magyarországon fog dolgozni, és a választás után a magyar Országgyűlésben folytatná politikai pályáját.
A párt Gyurcsány Ferenc parlamenti mandátumát Rónai Sándor korábbi EP-képviselőnek adja át. A parlamenti frakció vezetését jogilag Sebián-Petrovszki László veszi át, de politikai értelemben már „minden bizonnyal” Dobrev Klára irányítja majd a képviselőcsoportot. A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy Dobrev formálisan nem térhet vissza a parlamentbe, mivel a 2022-es listás mandátumáról korábban lemondott, és az újraosztás jogi értelmezése kérdéses.
Arra a kérdésre, miért most jött el Gyurcsány Ferenc visszavonulásának ideje, Molnár azt válaszolta: a volt miniszterelnök végleg véget akart vetni a jobboldal gyurcsányozásának, és lehetőséget kívánt adni a pártnak a felkészülésre a következő választásokra. Molnár szerint senki nem presszionálta Gyurcsány Ferencet a lemondásra, a döntést saját maga, egyedül hozta meg.
A sajtótájékoztatón reagáltak Magyar Péter felvetésére is, miszerint a DK elnökváltásának bejelentésével a párt el akarta terelni a figyelmet a Tisza Párt által nyilvánosságra hozott hangfelvételről. Molnár szerint „a Tisza tegnapi videójáról azt gondolom, hogy az időjárásjelentés is képes lett volna elterelni a figyelmet”. Gúnyosan hozzátette: aki ilyen elméletekben hisz, az akár azt is hiheti, hogy „a narancssárga Fidesz mellett létezik fehér Fidesz is”, utalva ezzel a pápaválasztás időpontjára.
Molnár Csaba zárásként leszögezte: semmilyen összefüggés nincs Gyurcsány Ferenc távozása és a volt házaspár válása között. Dobrev Klára vasárnap ismerteti majd a DK jövőbeni politikájának fő irányait.