Orbán sajtófőnöke a kordonbontásról: Reménytelen, kétségbeesett, szegények

közélet

Havasi Bertalan sajnálta a demonstráló momentumosokat és rosszul esett neki, hogy nem köszöntek rá.

Kedd reggel ismét kordont bontottak Orbán Viktor miniszterelnök munkahelye előtt, a Karmelitánál. A közoktatás rendszerének tervezett újabb átalakítása, a pedagógusok jogállását érintő – státusztörvény néven emlegetett – készülő szabályozás ellen tiltakoztak így. A Momentum a teljes frakciójával érkezett demonstrálni.

Ott volt Tompos Márton is, akit a legutüóbbi, május 3-i tüntetésen másokkal együtt őrizetbe vettek a rendőrök, és csak másnapra virradóra engedték ki a fogdából. A politikus rendőri túlkapás miatt feljelentést tett.

A kordonbontás közben a Karmelitába érkező Semjén Zsolt rövid nyilatkozatában a tervezett jogszabályt védte, az ellenzéket pedig elítélte. Orbán Viktor kormányfő is megérkezett a Karmelitába, de ő nem állt meg nyilatkozni. A Telex azonban megkérdezte Orbán sajtófőnökét, hogy kik tartózkodnak jelenleg a Karmelitában, illetve érdeklődtek, hogy mi a véleményük a kordonbontásról. Azt válaszolta:

Személy szerint sajnáltam ezt a maroknyi embert, reménytelen helyzetben lévő politikusok kétségbeesett erőlködésének tűnt, amit csináltak. Ott ücsörögtek szegények egy rakás kordonon, még csak vissza sem köszöntek. Ez rosszulesett.

Orbán Viktor egyébként hétfőn a Parlamentben érintette a május 3-i demonstrációt, amikor könnygázt fújtak a rendőrök a diákokra. A miniszterelnököt Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke lérdezte az azonnali kérdések órájában arról, „elítéli-e azokat, akik gyerekeket gumibottal vernek.”

A kérdést a miniszterelnök megkerülte, és arról beszélt, hogy az ellenzék a törvények be nem tartására szólítja fel az embereket, illetve azt mondta, „építési telekre törvényellenesen behatolni, rendőröket megdobálni nem lehet”. Orbán a megismételt kérdésre sem válaszolt konkrétan, de arról beszélt, hogy a nemtetszését és a tiltakozását mindenki úgy fejezze ki, hogy a törvények keretei között marad.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük