
Orbán: A háborús zóna gyorsan közeledni fog Magyarország felé
„Be kell rúgni a motorokat, a kurblikat meg kell tekerni, és a haderőfejlesztési program sebességét két-háromszorosra kell növelni. A védelmi képességeinket meg kell erősíteni, ebből a félbékés, fél-veszélyhelyzeti állapotból ki kell rántanunk a hadseregünket, és nagyon gyors képességfejlesztési munkát kell elvégeznünk. Tehát a békeidőre jellemző nyolcórás munkaidőnek meg ezeknek most vége van” – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban. – írja a HVG.hu.
A miniszterelnök arra számít, hogy „a háborús zóna sokkal gyorsabban közeledik majd Magyarországhoz”, mint az emberek nagy része gondolja.
Orbán szerint ennek az az oka, hogy „lassan a katonai realitások érvényre jutnak” Ukrajnában, még akkor is, ha az ukrán hadsereget „az amerikaiak meg az angolok elég jól felszereltek”, és az ukránok „hősiesen is harcolnak”
„Ha békét akarunk, akkor most kell jelentősen megnövelni a katonai képességeinket.”